A Nagykanizsai versenyen már mutatta jelét a balszerencse.

Az első futamban 3.ik helyről lefulladt ám
még beindult, de a második futamban csupán 1 kört tudtam menni a Suzukimmal.

Az okot nem tudtuk. Hazajöttünk és kimentünk a hozzánk közeli fóti pályára tesztelni a motort. Egyben ez volt az utolsó edzésem is a Kőszárhegyi futam előtt, de sajnos csúf véget lett.
Egy leérkezés után a motor nem bírta már a nagy gázfröccsöt és megállt. Hatalmasat szólt. Én szelepre gondoltam de nem az volt.
Kiderült, hogy kettétört a hajtókarom és kitolta magát a blokk elején.
Sajnos anyaghibás volt a hajtókarom. Mindössze 9 óra volt a versenymotoromban.Sajnos a balszerencse megint utolért.
Mit ne mondjak a sírógörcs kerülgetett, amikor észrevettük, hogy egy jó nagydarab hiányzik a blokkomból.
Innentől fogva nem tudtam semmit tenni. Ugyan van még egy edzőmotorom, de az olyan nagy versenyre, mint a KEK nincs felkésztve, illetve sok alkatrészt kellett volna cserélni benne, hogy ütőképesebb
legyen.

A folytatásról annyit tudok mondani, hogy a héten van találkozóm a Bajók Gábor úrral, a Suzuki főnökével és ott több minden derül majd ki, hogy, hogy tudjuk ezt a problémát megoldani.
Bízom benne, hogy eredményes lesz, és minél hamarabb visszatudjuk állítani eredeti állapotába a versenymotoromat.

Lécz Gergő