A juniorok mellett a profik is szerephez jutottak ezen a hétvégén.

Esztergom mellett a Duna túlsópartján rendezték Szlovákbajnokság soron következő fordulóját.
Olyan versenyzőkkel, mint Martin Kohut, aki az idén még csak az angol bajnokságban és MX2-ben indult. De itt volt Tomas Buchenec, Andrey Bilcik, Déczi Balázs, Szó Gellért, több Cseh és Lengyel versenyző.
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Az esti locsolás nem bírta ki az egésznapot, az edzéseken sár, a második futamra, pedig por lett.
A nyomvonalon kicsit, de pálya szélességén, és az ugratók nagyságán nagyon sokat változtattak.


Kohut leiskolázta a mezőnyt, szemmel láthatóan gyors volt, mindkét futamban fölényes győzelmet aratott annak ellenére, hogy kisebb motorral indult.
Jó volt látni azt az akaratot, dinamikát, ahogyan motorozott.
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!











Déczi Balázs
Párkány Szlovák Bajnokság Open!A mezőny egy kicsit erősebb volt mint nálunk, de Kohut az kimagaslott, majdnem 4 mp. Kaptam tőle, nagyon gyors volt meglátszik rajta a nyugatiországokba való motorozás.
Az első futamban 4. lettem míg a másodikban a 3. helyről kellett ki állnom, mert letört a kipufogóm.
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!
Párkány Szlovák Bajnokság Open!




Végeredmény
1. Martin Kohut
2. Francisek Maca
3. Andrej Bilcik