A szombati junior verseny után, vasárnap az amatőrök vették birtokba a domboldalt, több mint 100 nevező ált rajthoz. A pálya remek, egészéjjel esett az eső, a versenyre, pedig még a nap is kisütött időnként, így minden adott volt a jó versenyhez.
Kijelenthetjük, hogy ez a klub ezzel a teljesítménnyel a legjobb rendezők sorába lépett, akár a Profi szintű versenyek rendezésére is alkalmasak.
Nagyon jó lenne ezen a pályán I oszt. versenyt is látni, hogy ne csak lapos pályákon versenyezhessenek a profik.
125 extra
Horváth Pálnak megint fel volt adva a lecke, de a második futamban meg emberelte magát, és ezzel e győzelemmel övé lett az összesített első hely.
Második helyen Jobb László, még 3. helyen Zanócz Roland - 4. pedig Solymosi Attila végzett.
250 exrta
Elsőhelyre újból Schrenckh Péter érkezett, 2. Havasi Zoltán, 3. Berényi Róbert előtt.
senior 125 Itt sem borult fel a matematika, a nagydumás Jakob Béla nyerte újból a futamot, 2.-ént Gyevát Ferenc, míg
3. helynek a sérüléséből vissza tért Czeglédi Lajos örülhetett.senior 250
Forgács József pedig meg volt fenyegetve, ha nem nyer sört kellett volna fizetnie, 2. Folyó Sándor, 3.helyen, pedig Szenft Márkus végzett.
125A
Krausz Tibor, Szilágyi András, Skoff Gábor,
250A
Dobler Ferenc, Szente Attila, Cselőtei Csaba voltak a dobogósok.
125-B
Szatyina Gábor, Baracskai Péter, Bódis Roland,
250-B
Kovács Kornél, Baracskai Zsolt, Szabó Balázs volt a sorrend.
Sajnos két baleset is volt a versenyen, az egyik Wolf Ferenc aki a combján sérülés a másik, pedig a Kaposvári Haraszti András volt akinek pedig a válla sérült meg a futamközben.
Mindkettőnek jobbulást kívánunk
















