Az első profi nyílt motocross sorozat lehetne


IMC Kupa 2007

Motocross 2007!A Duna Moto Bt. Nagyszabású motocross versenysorozatot szervez a 2007-es esztendőre, melynek célja a magyar motocross sport újbóli fellendítése, minőségi javítása.

A sorozat elsősorban a profi, és a juniorversenyzőkre épül, de betétfutamként a II.osztály, és amatőr sportolók is kapnak versenyzési lehetőséget.

A Nemzetközi sorozatot 5 fordulóra tervezzük, nagy média lehetőséget kívánunk neki biztosítani, az írott, és az elektronikus médiában is.

A versenyek a profisporthoz megfelelően pénzdíjasok lesznek, melyek a futamokban elért eredmény alapján lesznek kifizetve.

A helyszínek még nem tisztázódtak, de mindenképpen törekszünk arra, hogy a legjobb pályák, és a legjobb rendezők kapjanak lehetőséget a rendezésre.

A versenyrendezők a promóciós bevételekből támogatást kapnak, mellyel hozzájárulunk a rendező igen magas költségeihez, az MMSZ óta eddig ez elképzelhetetlen volt.
A rendező maga rendezheti a versenyét, teljes hatáskörrel.

Minden versenyre szeretnénk egy-egy, a nemzetközi szinten elismert nevesebb versenyzőt meghívni, melynek részvétele mindenképpen javítaná a nézetséget, emelné az esemény színvonalát.

A sorozat összetett győztesei, még plusz elismerésben részesülnek, az év végén.

A tárgyalásokat még ebben a hónapban megkezdjük a szövetséggel, és a pályatulajdonosokkal, és a támogatókkal, szeptembere októberre konkrét helyszínt, és időpontot kívánunk nyújtani.

Azt csak remélni merem, hogy mindenki pozitívan áll az esemény sorozat mellé.

A további információkat, folyamatosan megosztjuk veletek itt a netten.




2006-08-17 Déczi Ferenc