Időmérő edzésen, nagy meglepetés volt, hogy a magyar licenszel induló Yamahás versenyzőnek Thomas Simkó-nak volt a legjobb edzés ideje, öt követte a Suzuki Team versenyzője Lécz Gergő, és csak ezek után következett a Kawasakis Borka János.
A futamokban már felborult ez a sorrend, Janika újból bizonyította, hogy kritikus helyzetek is meg tudja oldani, neki nem az edzés idő számított, Ö most győzni akart.A sorozat első etapjában, több problémája is volt, le van maradva a bajnokság elejétől, de még minden bizonnyal fordíthat ezen.
Mind két futamot Borka nyerte, a bajnok esélyes Soóky-nak nem igazán feküdt ez a pálya, Lécz az élbolyban motorozott, de mindkét futamot fel kellett adnia, mind két futamban műszakai problémái voltak.
Simko egy eséskövetően szintén kiállt, ugyan a második futamot még megpróbálta, de fájdalmai voltak, újból feladta a versenyt.Zelko a 2. futamban már úgy nézett ki, hogy talán még meg is nyerheti azt a futamot, de aztán Ő is hibázott, és esett.
Hújber Peti kitartó motorozással, meg tudta szerezni az összesített 2. helyet, a TS. Integrál versenyzőjétől Bencsik Pistitől.
A végsősorrend 1. Borka János
2. Hújber Péter
3. Bencsik István





















