Grillmayer magabiztosan vezet.

Hódmezővásárhely 250 OBHódmezővásárhelyen rendezték az I. oszt. 250-es kategória 6. bajnoki fordulóját, sajnos folyamatosan érezhető a versenyzők csökkenése, így évvége felé itt is apadt az induló létszám.

Hódmezővásárhely 250 OBA Kawasakis Grillmayer Gábor, és Czúni László versenye borzolta a hétvégi kedélyeket. Grillmayer az első futamban folyamatosan vezetet, de Czúni nem maradt le róla, míg az első futam vége felé az egyik hajtűkanyarban Gábor le nem fullasztotta a motorját, Hódmezővásárhely 250 OBezzel átadva a vezető helyét az Öt támadó Czúni Lászlónak, ezzel a győzelemmel Czúni megszerezte idei első futam győzelmét.
Mögöttük 3. helyet Déczi Balázs, még 4. helyet Pedig Adamek Imre szerezte meg.

A második futam már egyértelműen Grillmayer-é volt, rajt cél győzelmet aratott, nem engedett magához senkit sem, egyre nagyobb az esélye az idei bajnoki címre.
Hódmezővásárhely 250 OBDéczi és Czúni ugyan két kör erejéig, kisseb versenybe szállt egymással, de Déczi egy pár kör után feladta, meg elégedett a biztos 3. helyével. Most a 4. helyre az ukrán versenyző Krichfalusy Andrey érkezett.


Grillmayer az év eleji gyengébb teljesítmények után egyre jobban magára talál, a keménytalajú csúszós pályákon gyakorlatilag verhetetlen, folyamatosan tudja növelni az előnyét. Még a két trónkövetelő Déczinek és Czúninak nagyon hullámvölgyes a teljesítményűk.

Hódmezővásárhely 250 OBVégeredmény

1. Grillmayer Gábor Kawasaki Team
2. Czúni László TS. Integrál
3. Déczi Balázs Suzuki Team Hollós



Hódmezővásárhely 250 OB
Hódmezővásárhely 250 OB
Hódmezővásárhely 250 OB
Hódmezővásárhely 250 OB