A Motoracing arra az elhatározásra jutott, hogy 2007 évre elkészíti a motocross éves program füzetét. Eddig még ilyen nem volt, de úgy gondolom, hogy nagy szükség van rá. Ha egy néző belép a pályára legtöbb esetben nincs információja a versenyről, az indulókról, a lebonyolítási rendről, és következő versenyről.
Ebben a füzetben ezt mind meg kaphatja, benne lessz a versenyzők névsora, rajtszáma, a következő versenyek időpontjai, a TV közvetítések időpontja.
De nem csak a nézöknek lehet ez fontos a versenyzők is büszkén vihetik a támogatóikhoz, hiszen a kivitele és a szakmai tartalma alapján érdemes arra, hogy kézbe vegyék, megőrizzék.
A 2006-os év igen szép sikereket hozott a hazai motocross életbe, így bőven lesz miről beszámolni.
Közelebb szeretnénk vinni a motocross sportot a szélesebb tömegekhez. Szeretnénk elérni, hogy a versenyzők ismertebbé váljanak, és a sportág népszérűsödjön.
A 2007 évi Motocross programját is tartalmazó füzetet 18.000. példányszámban szándékozunk elkészíteni.
Szeretnénk még több információt közzé tenni a motocross művelőiről, csapatairól, versenyzőiről és eredményeiről.
Ezt a füzetet minden versenyen ingyen kapja meg a néző, igy nem csak egy helyszínen kerül kibocsájtásra, ha nem az ország egész területén.
Az ebből befolyt bevétel segíti majd a tv közvetítés, és pénz dijjazás kifízetését a versenyzők részre.
Abban bízva, hogy a programfüzet felkelti érdeklődést, az abban való reklám lehetőségekről az alábbiakban az árakról adunk tájékoztatást.
Egy teljes oldalas hirdetés: 50.000.- Ft. + ÁFA
Fél oldalas hirdetés: 30.000.- Ft. + ÁFA
Borító belső oldal: 80.000.- Ft. + ÁFA
Hátsó külső borító: 90.000.- Ft. + ÁFA
Kedvezményes versenyzői oldal: 30.000.- Ft. + ÁFA.
Telefon: 433 4704
Fax: 433 4705
Mobile: 06-30-409 9518
E-mail: deczi@ohlins.hu
















