és nem is csak elérte, hanem már szedi rendesen az áldozatait is. Méghozzá pitbike versenyek formájában.
Tavaly ősszel kezdődött minden, amikor egy maroknyi siófoki pitbike-os elhatározta, hogy ők versenyt szerveznek, bármi áron. Sikerült is összehozniuk egy elég technikás supercross jellegű pályát, amit kifejezetten pitbike-ok számára épült ezzel kiérdemelve „Magyarország első pitbike pályá”-ja dicső címet.
A verseny annyira jól sikerült, hogy összesen 26 versenyző állt rajthoz két kategóriában, ebből 10 PRO, 16 amatőr, és még 3 osztrák kolléga is átlátogatott versenyezni, ezek közül az egyik Robert Marx aki 4. a Német Nemzeti pitbike ligában. A sikeres verseny után rögtön elhatározta a már jó 25 fősre duzzadt „magyar pitbike-os mag”, hogy több verseny kell, és ha lehet, akkor bajnokság is!
Így 2007-es esztendőre már több pitbike versennyel számolhatnak az érdeklődők, rögtön itt az első március 18. Solymár, ahol szintén két kategóriában valószínűleg 30 rider fog rajthoz állni, a Pro kategóriában több (a Magyar MX OB-ből) ismerős névvel is találkozhatunk, pl.: Déczi Balázs, Csontos Milán, Matern Balázs, Vidovics Ákos, Grósz Béla. A profik mellet természetesen az amatőr kategóriában is hatalmas harc lesz, mert valljuk be a pitbike-ozás igazából róluk, szól. Mivel viszonylag kevés pénzből különösebb motoros előképzettség nélkül lehet nagyon jókat versenyezni. A többségében magyar indulók között várhatóan 4 osztrák és 1 szlovén pitbiker is érkezését jelezte.
Pitbike MX versenyek mellet pitbike supermoto versenyek is lesznek az idén a Team Pitbike.hu rendezésében.
Akit érdekel a pitbike versenyzés, az hívja Molnár Pétert 06 20 3998565 vagy látogasson el honlapunkra: www.pitbike.hu
















