Kezdetét vette az EMX Open és EMX2 junior Európa bajnoki futama Romániában. Hazánkat két tehetséges versenyző a
KTM Mx Time Racing Teamtől Kerék Krisztián és a Honda Szallerback színeiben Czúni László képviselte. Az ideális időjárás és a professzionálisan előkészített pálya mindkét rider számára tökéletesnek bizonyult, mindez látszott a szombati időmérőn is. Kerék a 10., Czúni pedig a 3. helyre qvalifikálta magát. A sikersorozat vasárnap is folytatódott,
hiszen Czúni az első futamban az 5. helyen, majd ráadásként, felülmúlva önmagát a második fordulóban 3. helyen végzett. Összetettben 4-ként, 36 EB pontot zsebelhetett be. Óriási teljesítménynek számít, minekután ez volt az első versenye idén.
Ezt a kimagasló teljesítményt új edzés programmal illetve némi életmód váltással sikerült elérnie.
Junior kategóriában felsorakozott a teljes olasz gárda Andrea Bartollini vezetésével és a fiatal tehetségek csak arra vártak, hogy lecsapódjon a rajtgép. Így volt ezzel Kerék Krisztián is. Káprázatos hajrát láthattunk tőle, hiszen a 22. helyről egészen a 10. helyig sikerült feltornáznia magát az első etapban. A második futamban megcsípte a 6 helyet, így a végelszámolásnál 7. helyre rangsorolták, ezzel 26 EB pontot gyűjtött hazánknak.A következő fordulót Szlovéniában rendezik, ahol minden bizonnyal találkozhatunk még velük.
















