Ez volt a legnehezebb..Iszonyatos hőség..

rányomta a bélyegét a hétvégi Nyáregyházán rendezendő, 4. bajnoki fordulóra, akik eljöttek, és végig csinálták, ezt a sivatagi versenyt, azoknak minden elismerésem.

Próbáltuk a környező országokból a legerősebb ellenfeleket hozni, de a fizetett versenyzők közül volt aki , még végig sem csinálta a futamot, és alig tudtak beleszólni az élvonal harcaiba.
Ilyen volt pl. Staufer, Sraub Heinz, akik 1 futamot sem fejeztek be.

De végre hosszú évek után tele volt a rajtgép, Osztrák, Szlovák, Cseh, Szerb, Belga, és Spanyol versenyzők színesítették a mezőnyt. De nem volt okunk szégyenkezni, szép magyar sikerek születtek.

A nap sztárja Harry Everts volt, aki az amatőr kategóriában indult, igy több magyarnak meg adatott, hogy legyőzze Őt.

MX2-ben a Belga Vandauren Kenny egy győzelmet könyvelhetett el magának, Obermayer egy 2. helyet, és Simkó egy 3. helyet szerezhette meg.

A második futamban, Zelko érkezett a dobogó legfelsőbb fokára, majd a magyarok következtek, Bencsik 2., Szvoboda 3. és a 4. helyre az Osztrák Schrögler érkezett.

Mx1-ben Czúni Kimagaslóan jó volt, mind két futamban rajt cél győzelmet szerzett, még az első futamban Déczi 2., a 3. pedig Sáska Gábor lett.

A második futamot Sáska a 2. helyen zárta, 3. az Osztrák Fredl Hermann lett.

Nagyon köszönöm mindazoknak, akik részvettek ezen az eseményen.


Következő OB augusztus 5. CSOLNOK!


Bővebben leírás a következő napokban.