Reál Motor ünnepelt... 
A hagyományaihoz híven évzáró közgyűlést, és egyben évzáró bulit is tartott a Reál Motor mx szakosztálya, Rédén. Már évek óta Csillag Zoltán vendéglőjében jönnek a Reálos versenyzők és hozzátartozói, hogy ünnepélyesen búcsúztassák az évet.
A Real Motor az egyik legnagyobb egyesület, kettő márkacsapatot indítanak minden éven, a Reál Honda és Reál Suzuki mellett, több élsportoló, amatőr versenyzők vannak a csapatban, illetve érdekeltek a Quad, és az Enduro sportban is.
Papp Ernő elnök beszámolt az idei évben rendezett versenyükről, és a 2008-as terveiről, külön díjat osztott ki a jobb eredményt elér versenyzők, és támogatók között.

Jövőre is meg szeretnének rendezni a szokásos csapatbajnokság, Quad, és Junior kupa mellett, egy Lady futamot is. Természetesen a pályán is fejlesztenek, bekerítik, áramot köttetnek be, motormosót alakítanak ki.
Hogy az eddigieknél még színvonalasabb verseny tudjanak rendezni.


















