
Az idéntől a Hondásokat erősíti…
Szolga Rihard: a 2007-es esztendőben a Hollós Team színeiben versenyzett Magyarországon, igazán megmondva nem jöttek úgy eredmények, mint korábban, de azért sikerült a Junior Open kategóriában a 2. helyen végeznie.

Az idei évre TS_integrál csapatvezetője,
Tarsoly Zsolt nyújtott segítséget a számára, azzal hogy a csapatába választotta, Honda CRF 250
-es fogversenyezni az MX2-es kategóriában.

Úgy tudom, hogy te csak Magyarnak vallod magadat?
Riki: Nehéz a helyzetem, mivel Szlovákiába magyar vagyok, Magyarországon pedig Szlováknak mondanak, pedig mi teljesen magyarnak valljuk magunkat, magyar iskolába jártam, magyar faluba lakom
Honnan az indíttatás?
Riki: : Apukám is neves motocross versenyző, majd motoros kaszkadőr volt, így kis korom óta közel voltam a motorokhoz.
Már 6 évesen sikerült rajthoz állnom, azóta egyfolytában motorozom.
1994-ben Nagycenken a Burgeland kupán indultam először, tulajdonképpen itt kezdődött a pályafutásunk, ebben a sorozatban alapoztuk meg magunkat, aztán folyamatosan mentünk, Szlovák, Cseh, Német, és a Magyar versenyeken
Hogy tetszenek a Magyar versenyek?
Riki: A Magyarországi versenyek nagyon színvonalasak, Nemzetiségem miatt is szeretnék ide tartozni, és nagyon örülök, hogy ebben az országban kaptam ilyen jelentős segítséget. Több jó barátom is van itt, Déczi Balázzsal már 6 éves korom óta nagyon jó kapcsolatban vagyunk, nagyon sok külföldi versenyen indultunk együtt.
Mi a ki tűzött cél az idei évre?
Riki: Mindenképpen szeretnék a Dobogó valamelyik fokán végezni, ezt a TS-Honda segítségével szerintem, meg történhet.
Sok sikert az idei évre.
TS-Integrál Honda
2700 Cegléd, Mária út 32.
Tel/Fax: 53/500-699
www.honda-tsintegral.hu
Email: hondatsintegral@freemail.hu
















