Taroltak a KTM-esek MX2
Stephen Sword iszonyatosan jól elkapta a rajtot, mellette Tommy Searle és Gautier Paulin is. Az első körtől folyamatosan Searle és Cairoli oda-vissza előzgették egymást, de közben a többiek is a „hátsó szektorból” tartották velük a lépést. Tony megpróbált kicsit elhúzni, közben Searle és Rattray illetve Sword és Paulin is egyre keményebben küzdött a helyekért és pontokért. Aztán Swordékhoz megérkezett Musquin is. Cairoli vezetett bőven, amikor hibázott és elesett, így Searle vette át a vezetést. Aztán, hogy senki a mezőny legelején menők közül ne maradjon ki az esésekből, Tommy is hibázott, viszont nem olyan nagyot, mint Cairoli, így maradt az élen.
Aztán néhány körrel a vége előtt Cairoli az egyik ugratón visszavette a vezetést, mögötte Tommy és Rattray nagyot meccselt a leintésig, végül brit ezüst született. Sword, Paulin és Musquin lett az első hat sorrendje. A második futam hatalmas bukással indult, Joel Roelants már a rajtegyenesben, míg a holeshotot
elhozó Cairoli az első kanyarban esett brutálisat. És mivel Tony az élről csúszott ki, elkerülhetetlen volt, hogy ne ütközzön valakivel. Tyla volt az egyik aki sikeresen keresztezte a világbajnok lábat, így ő is a végéről eredt a mezőny után. Ezután a kis affér után Shaun Simpson állt az élre. Iszonyatosan jól kijött a helyzetből, Searle-lel együtt nagyon elléptek a többiektől. Az utolsó kör utolsó kanyarjában Searle meg tudta végre előzni Simpsont és bár csak néhány tizeddel, de nyert. Sword, miután az első futamban olyan jól menetelt, még egy jó futam elé nézett, ugyanis a harmadik helyen ment, egészen addig, míg el nem nézte az egyik ugratót, mellé ugrott így a pályán és hálón kívülre érkezett. Aubin eléggé le volt maradva, de a leintésre felzárkózott és kicsit több mint 2 másodperccel maradt el Simpsontól.
















