Rohan az idő, már több mint egy hónap telt el a 2008-as világbajnokság első futama óta! Épp csak néhány napos pihenés volt Bulgária után, máris jön az Olasz GP.Tavaly ilyenkor sokkal egyértelműbb volt a bajnokság. Coppins a negyedik Nagydíj után már 36 ponttal, Cairoli pedig 55 ponttal állt a tabella élén. Idén viszont lényegesen izgalmasabbak a versenyek: az eddigi négy GP győzelemnél négy különböző győzteset hírdettek (De Dycker, Ramon, Pourcel, Philippaerts), akárcsak az MX2-ben (Rattray, Guarneri, Cairoli, Searle). Philippaerts vezeti a pontversenyt 17 ponttal Ramon, 34-gyel Coppins előtt. MX2-ben szinte versenyről versenyre változik a felállás az élen, most épp Rattray vezet, mindössze 4 ponttal Cairoli, 8 ponttal Searle előtt.
MX2
Cairoli talán csak akkor tudná elrontani a hétvégét, ha nagyot hibázik. A hazai közönség ereje csak segíteni fogja, az biztos. Tavaly nagy előnnyel nyerte mindkét futamot, most azonban más a helyzet. Minimálisak a különbségek a versenyzők között,
Tyla vezet, még ha csak egy kicsivel is, Tommy egyre kiegyensúlyozottabb, múlthéten pályafutása második GP győzelmét szerezte két nagyon kemény futam után és Portugáliában is fel tudott állni a dobogóra. Arról nem is beszélve, hogy a februárban megnyerte a mantovai versenyt. De ott van az élmezőnyben Aubin, Goncalves, és Sword ,
utóbbi sokáig szenvedett sérülésekkel, de újra a top riderekkel tud menni. Szerencsére sokan vannak mindig készek a meghökkentésre, az ölükbe pattant helyzetek kihasználására, csak hogy egy pillanatra se érezzük unalmasnak.MX1
Philippaerts tehát megszerezte idei első elsőségét múlt héten, a hétvégén pedig mindenképpen elsőszámú esélyesként áll rajthoz, egyrészt mert az előszezonban megnyerte a mantovai versenyt, másrészt sokkal jobban fekszik neki a Yamaha, ami totálisan szembetűnő. Coppins
, a másik Monster Energy Yamaha versenyző eddig egy dobogót tudott produkálni, lassan azonban kezdi visszanyerni korábbi formáját.
Mackenzie folyamatosan ott van az elején, ugyan eddig nem tudott még idén dobogóra állni, de szerintem már nem kell sokat várnia. Sokkal jobbnak tűnik a Hondán, és bár nem lesz idén Japánban verseny, biztosan lesz olyan verseny, amikor úgy érzi majd, mintha Japánban lenne. Ken De Dycker a hirtelen durr bele után két futamot nullázott, és az addigi red-plate-es helyről az ötödikig csúszott vissza. Mintha fordított arányban változna az eredménye Barraganéval, a spanyol Portugália óta csak úgy szárnyal. Kornél jelenleg a 12. helyen, de versenyről versenyre remekel, ami remélhetőleg csak egyre jobb és jobb eredményeket fog jelenteni.

A hétvégére kellemes meleget jósolnak, az a baj, hogy eső is szerepel a jóslatban. Igazán nem bánnánk, ha végre száraz és normális, esőmentes körülmények lennének Olaszországban.
Hajrá Kornél!
Makk Niki
















