Az év legje....62. Motocross of Nations, Donington Park




Eljött ez is. Épp csak elkezdődött a világbajnoki szezon, még élénken él bennünk a valkenswaardi sáros, esős verseny, és hihetetlen, hogy már a 2008-as világbajnokságnak vége, és csak a nagy menet van hátra.

2006 után megint a ködös albion adja a helyet a világ leginkább figyelemmel kísért motocross eseményének. Sajnos, idén is magyar csapat nélkül....úgy tűnik, mumus nekünk ez a nations dolog.

Na, de nézzünk akkor, kik vannak itt.
Az év legje....Első számú esélyes egyértelműen az amerikai alakulat. James Stewarttal és Ryan Villopotoval a csapatban szinte megfoghatatlanok, nem mintha Tim Ferry kevésbé értékes tagja lenne a csapatnak. Ha idén is amerikai győzelem születik, az már a 19. lesz nekik, sorrendben pedig a negyedik.


Az év legje....De a belga csapat is komoly esélyesként áll majd oda a vasárnapi rajtrácsra, leheletnyit sem változtatva a tavalyi felálláson. Az akkor bejött nagyon, De Dycker és az idei belga bajnokság győztesei Ramon és Van Horebeek pattan motorra Belgiumért.


Az év legje....Tavaly harmadik lett a franciák triója, Pourcel, Aubin és Pierre Alexander Renet, idén ez a team változik, utóbbi helyett Boissiere lesz a csapatban. Boissiere-nek nem volt rossz szezonja, a hazai GP-n és a cseheknél is harmadik lett, összetettben a 12. helyen végzett.


Az év legje....Az olaszok rendesen megcsappantak Cairoli sérülésével. És bár magukénak tudják a világbajnokot Philippaerts személyében, azért Cairoli az Cairoli. Monni MX2-ben indul majd, volt néhány jó felvillanása idén, 11. lett összetettben a világbajnokságon. A harmadik kerék Alex Salvini, aki majd kizárásos alapon az open kategóriában hajt majd a minél jobb eredményért.


Az év legje....Az másik nagy esélyes, akikkel mindenképpen számolnunk kell az a hazai pálya előnyeinek örvendő Brit csapat. Mackenzie, Searle és Simpson mind nagyon egyenletesen jól teljesített egész évben, tehát biztos, hogy odaérhetnek a dobogóra.


Az év legje....Új-Zéland válogatottja tavaly a lehető legpechesebb volt, azelőtti évben harmadikok voltak. Josh Coppins valószínűleg nem fogja visszasírni az idei évet, de ettől függetlenül volt néhány szép pillanata és Scott Columbbal és Cody Cooperral az oldalán újra összejöhet az, ami már két éve sikerült Matterley Basinben.

Ismét lesz egy leányzó a sok sok fiú között, Tarah Geiger már tavaly is keményen állta a sarat a fiúkkal szemben, idén is ott lesz a puerto ricoi csapatban Zach Osbourne és Gino Aponte oldalán.


Az egyik szemünk sír, hogy nincs csapatunk, a másik viszont nevet, hogy itt lehetünk. Egy a lényeg, mindennek ellenére biztosan fantasztikus lesz a hétvége. Az időjárás egyelőre pompás -reméljük marad is- a pálya szintén kiváló, szóval már alig várjuk a vasárnapot.

Makk Niki