
Szőke? Weisz? Szabó? Vagy talán Pergel?
Ök. akik sokan vannak, és szinte mindegyikük tehetséges, lehet, hogy ez a siker titka?
Nem tudom, de a mostani áldozatunkat is Márk-nak hívják, Ö Esztergomból származik, így már biztosan többen rájöttetek, hogy a 10 éves Pergel Márk-ról lehet csak szó.
A Pilisi hegyek szinte termelik az off road versenyzőket, Márk a kora ellenére már nagyon komolyan veszi ezt a sportot, sőt már öt is komolyan veszik, nem csak az ellenfeleik, hanem a támogatók is. Ifjúkora ellenére, már az ország egyik legjobb csapatát erősíti, mégpedig a Yamaha Fehér Team egyik legígéretesebb versenyzője.

Mikor is születtél?
P.M.: 1998.október 14-én születtem
Akkor te alig vagy 10 éves?
Azért már az elmúltam, év végén 11 leszek.
Merre laksz?
P.M.: Esztergom-kertvárosban lakom.

Szerintem akkor kár megkérdezni, hogy hol dolgozol, inkább hogy melyik iskolába jársz?
P.M.: A Dorogi Zrínyi Ilona Ált. iskola 4. osztályába járok, és még alsó tagozatos vagyok.
Mióta motorozol?
P.M.: 2003 óta motorozom,
Számoljunk csak akkor 5 éve?
P.M.: Igen, 2 éves voltam, amikor meg tanultam biciklizni, és rá két évre kaptam az első motoromat, az egy Mini Dessert volt, egy brazil csoda. Majd 2004-ben megkaptam Dibusz Erik versenymotorját, egy KTM pro seniort.

A jelenlegi motorodról mondanál valamit?
P.M.: Mostani motorom Yamaha YZ 85, a tavalyi évben még kis kerékkel versenyeztem, 2009-re beletettük a nagy kereket, amire egy kicsit nőnöm kellene.
A motor nagyon megbízható, egész évben állta a sarat
Kerültek extrák a motorra?
P.M.: Igen, több is, előre egy Kayaba első kitt, hátra egy ÖHLINS tuning teleszkóp, hogy jobban menjen egy PRO CIRCUIT kipufogó rendszer, és a Fehér Géza által alakított henger, V-Force membránnal.

Ilyen fiatalon hogy kerültél a Yamaha csapatba?
P.M.: Régi a kapcsolatunk a Fehér 2000-el, már a 65-ös motoromat is ők szervizelték, végig követték az eddigi versenyeimet és nagyon örültem, hogy rám gondoltak, amikor felkerültem a 85-ös kategóriába..
Az első versenyed?
P.M.: Az első motorversenyen csak néző voltam a dorogi Dibusz Eriket mentünk megnézni, Kőszárhegy-re.
És nagyon megtetszett az a légkör, ami ott volt, itt döntöttem el, hogy én is ezt a sportot akarom csinálni.
Az első versenyem amin indultam 2005 májusában volt szintén Kőszárhegyen, ahol az 50ccm mini kategóriában 2. helyezést értem el.

Mit szólnak a haverok, és a tanárok hogy ezt a sportot csinálod?
P.M.: A barátaim először meglepődve fogadták azóta meg szurkolnak, hogy minél jobb eredményt érjek el.
A tanárok is jól fogadják és rugalmasan állnak az edzésekhez, és a versenyekhez.
Ha nem motorozol, és nem tanulsz, akkor éppen mit csinálsz?
P.M.: Akkor sokat biciklizem vagy számítógépezek.

Mi tetszik a motorozásban? Pl. ugratás, sebesség,
P.M.: Ugratások és a mély nyomos fordulók gyakorlását szeretem a legjobban.
Kajával hogy állsz, van e kedvenced?
P.M.:A kedvenc ételem a pizza és a kocsonya, az italom az ice tea és a cola.

Kedvenc Pályád van már?
P.M.: Igen, Pannonhalma és Csolnok.
Melyik verseny tetszett a múlt évben?
P.M.: Szlovákiai Spisske-Vlachy-ban megrendezett Junior Kupa verseny az nagyon tetszett, a kategóriámban itt indultunk a legtöbben összesen 43, nagy csaták folytak a helyezésekért.
Ki a legjobb haverod a motorosok között?
P.M.: Balásy Csaba, Fazekas és a Pál testvérek és a nagyobbak közül Firtosvári Gábor

Példaképed, vagy olyan versenyző, akivel szívesen találkoznál?
P.M.: A példaképem James Stewart, vele szeretnék találkozni.
Erre mostanában könnyen lehet lehetőséged, mert
P.M.: Olaszországba rendezik az idei Csapat VB- szerintem Ö biztosan ott lesz.
Angliában én többször is találkoztam vele, még a depójába bemehettünk, szerintem, ha jól mész és jól tanulsz,faterod biztosan elvisz oda.

Szép a stílusod, tanít valaki motorozni?
P.M.: Igen, Grillmayer Gábor és Tóth Ádám, akiknek sokat köszönhetek.
Mi a távolabbi célod?
P.M.: Ebben a kategóriában két-három éven belül szeretnék eljutni egy kettő EB és ADAC versenyre és ott minél jobb eredményt elérni.
Jövő évi terved, eredményed?
P.M.: 2009-ben a magyar bajnokin az első ötben szeretnék lenni, és indulni 1-2 osztrák,Cseh ,Szlovák versenyen.

Mit gondolsz ki lesz az első három sorrendje az P.M.: MX85 –ös kategóriába?
Ha eltalálod a sorrendet, akkor év végén nyerhetsz egy üveg gyerek Pezsgőt?
Szerintem az első három sorrendje: Lukács Kristóf,Pál Markó,Pergel Márk
Szponzorok: Yamaha Hungária, Fehér 2000 Kft, Tóth"Kukker" Zoltán.

Név: Pergel
Lakhely: Esztergom Kertváros
Csapat: Yamaha Fehér Team
Kedvenc kaja: Pizza – Kocsonya
Kedvenc pálya: Csolnok
Hobby: Bicigli
Rajtszám: 14
Motor: Yamaha
Típus: YZ 85
Futómű: Kayaba –Öhlins
Fotó: Makk György
A fotók a galériában is megtekínthetők.
















