’09 Anaheim 2.
Áron, Amerikai tudósítonk megint Anaheim-böl jelentkezett



2009. január 17. rendezték meg az AMA SX sorozat 3. versenyét.

Ezúttal ismét az anaheimi Angel stadion jelentette a szinte tökéletes helyszínt. Tökéletes, mert minden irányból nagyon jól megközelíthető (Los Angelestől 20 perc kocsival, akik magán géppel közlekednek, mint Windham, azoknak reptér a közelben), hatalmas parkoló tartozik hozzá, ami egyben a tágas depót is jelenti, a stadion befogadóképessége közel 50 ezer fő, és a küzdőtér mérete is ideális egy supercross versenynek.

’09 Anaheim 2.









Ezen felül az időjárás is kegyes volt mind a versenyzőkhöz (nem úgy mint Anaheim 1-nél) mind pedig a rajongókhoz. Most már csak egy látványos, átgondolt és hibátlanul felépített pálya kellett, amit mint mindig, most is a DirtWurx csapat hozott össze.

’09 Anaheim 2.










És már jöhettek is a riderek! Az első körök alatt többen szemmel láthatóan kicsit zavarban voltak a helyenként szokatlan megoldásokkal tűzdelt pályán.
A rutinosabbak – és bátrabbak – hamar elkezdték a pálya, a motor és saját határaikat feszegetni, többször hatalmas perecekkel véve tudomásul a pillanatnyi összhang hiányát..

’09 Anaheim 2.










A gyári menőket azonban csak elvétve sikerült zavarba hozni, de azért náluk is voltak pillanatok, amikor rezgett a léc..

„Szerencsére” kis családom pár tagja is erre a szombati napra tűzte a hazautazást, így jobb híján engem ért az a megtiszteltetés, hogy kivigyem őket a reptérre. És hogyhogy nem, pont amikor megérkeztünk, egy türelmetlen kreol bőrű delikvens ellentmondást nem tűrő hangon nyilvánította ki elégedetlenségét és több bomba merényletet helyezett kilátásba, majd – ma sem értem miért – levetette magát egy teraszról.

’09 Anaheim 2.










Pechére csak a lába sérült meg, mert addigra megérkeztek a rendőrök a biztonsági személyzettel és azonnal kezelésbe vették... Ahogy ezekben a terror-fenyegetett időkben szokás, rögtön lezárták a terminált és se ki, se be.

Mire elhárították a hatalmas veszélyt, átfésülték az épületet és útjára engedték a megfáradt utazókat, addigra kb du 6 óra volt és nem elég, hogy nem voltam ott az edzések alatt, az is kérdéses volt, hogy elérem-e a rajtot.

’09 Anaheim 2.










De sikerült pont 7-re megérkeznem.
Anaheimben ekkor kezdődik az igazi látványosság. A szokásos tűzijáték, lézershow, szponzori bemutatkozók, ajándék osztás és himnusz alapozza meg a hangulatát azoknak, akik ekkor érkeznek, és fokozza azoknak, akik már az edzések alatt itt voltak.

Az óramű pontossággal zajló események azért is lenyűgözőek, mert egy kicsit mindig más a program, mindig van valami meglepetés. Ezúttal Carmichael, Mcgrath és szórakoztatták a közönséget pár kör – és pár szédítő whip – erejéig.

’09 Anaheim 2.










Az azért szinte hihetetlen volt, hogy Ricky annak ellenére, hogy vélhetően most találkozott először ezzel az elrendezésű pályával, második körben már tökéletesen duplázta és triplázta az akadályokat, ami sokaknak egészen a verseny végéig nem sikerült. Nem hiába ő a G.O.A.T.!

’09 Anaheim 2.










Ezután kezdődtek a kvalifikációs futamok, amiket a LCQ (last chance qualifier) követett és végül a két fő futam.

A pörgős versenyek és azokat összekötő programok, interaktív vetélkedők miatt egy pillanatig sem unatkozik a néző, pont annyit szusszanhat, hogy a következő adag kötelező hot-dogot és sört beszerezze a büfében, illetve aki megelégszik a szerényebb kínálattal, annak ennyi időre sem kell elvonnia a figyelmét, mert mindenféle földi jót kínálnak a mobil kajás-fiuk.

’09 Anaheim 2.










Ezt a látványos show-t, gyönyörű lányokat, tökéletes szervezést és gáláns kiszolgálást álló ovációval, őszinte rajongással és nagyszerű hangulattal hálálja meg a közönség. Itt a publikum elsősorban a sportért rajong és csak másod sorban a versenyzőkért.

Éppen ezért a végén az eredménytől függetlenül senki nem csalódott és mindenki várja a következő alkalmat, amikor újra átélheti ezt az élményt. Ezt teszem én is.


Nagy Áron MX-flash

www.mx-flash.com