
Az amatőrök is rajthoz álltak Nyársapáton
Az első futamban Havasi Zoltán jött el a legjobban, de nem sokkal később már Sáska Ferenc vezetett, nem is tudta őt senki nagyon megszorongatni, kivéve Sáska Gábort.
Nagyon a mezőny végefelé jött el a rajt után, de a futam második felétől ott volt Sáska Ferenc sarkában, megelőzni viszont nem tudta, így második lett. Harmadik helyen Jeszenszky Péter lett, negyedik pedig Marosi Dávid, mind az MX2 kategória versenyzői. MX1-esek közül a legjobb Csiki Balázs lett, aki az összetett ötödik helyet szerezte meg, a hatodik helyen pedig Zanócz Roland futott be.

A második futamban a versenyen kívül induló Sáska Gábor nyert utcahosszal, nem bízott semmit a véletlenre ezúttal. Az első körökben még Sáska Ferenc motorozott az élen, viszont Sáska Gábornak sokkal jobban sikerült a második startja, így könnyű szerrel vette át a vezetést és nyert. Zanócz Roland a középmezőnyben rajtolt, de remekül ment, így a futam végére sikerült a harmadik helyig előretörnie, így második lett MX2-ben.
Mögötte Marosi Dávid, Flóra Márk és Csiki Balázs lett az első hat sorrendje.
Végeredmény:

MX1
1. CSIKI Balázs 50
2. HAVASI Zoltán 44
3. PAP Norbert 38
4. MÁRTA Ferenc 38
5. ZAKAR János 32
6. VLADÁR Péter 29

MX2
1. SÁSKA Ferenc 50
2. ZANÓCZ Roland 40
3. MAROSI Dávid 40
4. JESZENSZKY Péter 38
5. FLÓRA Márk 34
6. ZSINÓR Gábor 30
Makk Niki

A Bajnokság állása a 3. forduló után az alábbiak szerint alakult.
MX1
1. Csiki Balázs 142
2. Vladár Péter 113
3. Papp Norbert 101
4. Havasi Zoltán 101
5. Schrenckh Péter 92
6. Pálozdi Paszkál 73
7. Mátra Ferenc 67
8. Kovács Zoltán 42
9. Lánczi Tibor 41
10. Pete István 40
MX2
1. Sáska Ferenc 139
2. Jeszenszky Péter 126
3. Marosi Dávid 92
4. Gáspár Gergely 80
5. Zsinór Gábor 74
6. Zanócz Roland 70
7. Farkas Szabolcs 69
8. Flóra Márk 65
9. Gál Ádám 58
10. Borsos Benjámin 48
Következő verseny 2009-06-21 Tápióbicske!
















