
A második futamig a Yamahások vitték a pálmát
A mért edzésen és az első futamban is a Yamaha Fehér versenyzői voltak a legjobbak, igaz nem sokkal, mert az időmérő edzésen az első öt versenyző azonos másodpercen belül motorozott, csak ezredek döntöttek a rajt besorolásról. A rajt beállás Kovács, Pergel, Lukács, Kuba, és Pál sorrendben történt,
A Juniorok első futamban a hangvillások meg léptek, akárcsak az időmérőn, most is követték egymást Győzött Kovács Gábor, másodikként végzett Pál Markó, harmadiknak Kuba Roland érkezett.
Serdülő kategóriában Pergel volt a győztes, Rácz Zoltán érkezett másodikként, még a harmadik helyet Varga Imre szerezte meg.

A második futamra itt is felborult a kép, az eső meg változtatta az erőviszonyokat, Lukács Kristóf a sárban meg állíthatatlan volt, rendületlenül haladt előre egészen a kockás zászló leintéséig, mögötte többen cseréltek helyet, de végül is Juhász Dávid lett a második befutó, a KTM-es pilóta Kuba Roland előtt.
A Serdülök, közt újból Pergel győzött, ezúttal Varga Imre lett a második, még Rácz Zoltán a harmadik sajnos a kategóriában csak négyen fejezték be a versenyt,
A sárban ezek a kis srácok remekül teljesítettek, rendkívüli izgalmas versenyt produkáltak, számomra öröm volt nézni, ahogy küzdöttek magukkal, és az elemekkel.
Gratulálok mindenkinek

Junior
1. Lukács Kristóf 43
2. Kovács Gábor 43
3. Kuba Roland 40
4. Juhász Dávid 37
5. Pál Markó 35

Serdülő
1. Pergel Márk 50
2. Varga Imre 42
3. Rácz Zoltán 42
4. Szabó Márk 36
5. Rozgonyi Ákos 16
6. Zsigovics Norbert 15
Következő verseny Tápíóbicske Júnis 21.
















