AMA MX2
Freestone MX2 R. Dugey volt a győztes...




A kiskategória első rajtját T. Canard utca hosszal nyeri, mögötte csapat társa J. Barcia és a francia Pourcel. Aztán a két Hondás elesik, először Barcia, akinek lefullad a motorja és mire sikerül beindítania a mezőny elhúz, így az első kör végén ő az utolsó, aztán Canard is hibázik, ő viszont a 11-ik helyre áll vissza. Ezt a két hibát kihasználva Pourcel könnyedén az élre áll, mögötte Metcalfe, Searle, Weimer és a pontállást vezető Dungey.

AMA MX2










Dungey hamar megkezdi a felzárkózást, bár Weimerral nehezen bír - ugyan úgy, mint a supercross bajnokságban -, de két kör után sikerül megelőznie. Ezután Searlet, majd Metcalfot is befogja és a második helyre áll. Közben a fiatal és hazai pályán motorozó B. Wharton küzd az ötödik pozícióért Weimarral, aki esik.

AMA MX2











Pourcel és Dungey között 13 másodperces különbség van, amit a Suzukis már nem tud ledolgozni. Öt perc plusz 2 körnél egy vonat alakul ki. Searle magával húzza Whartont és felérnek a harmadik helyen motorozó Metcalfe mögé, ám a bukást követően Canard is felgyorsul és utoléri őket. Plusz 2 körnél a jól rajtoló Barcia ismét bukik és kiállni kényszerül.
Az élen Pourcel tartja előnyét Dungey-val szemben és a kawasakis nyeri az első futamot. A harmadik pozíciót Canard szerzi meg, aki a vonat élére áll, mögötte Metcalfe, Rattray és Searle a sorrend.

AMA MX2










Canard a második futamban is jól startol és ő vezet az első körben, Lemoine valamint Wharton előtt. Dungey és Pourcel is rosszul startol, de a suzikis hamar kikeveredik a közép mezőnyből, utoléri Whartont és Lemoinet, aztán egy kanyarban mindkettőt megelőzi és Canard mögé zárkózik a második helyre. Pourcel ekkor csak a 12-dik, de ő is szép lassan zárkózik. Mire Dungey ledolgozza Canardal szembeni 5 másodperces hátrányát, addigra Pourcel már az ötödik helyen Searle mögött áll.

AMA MX2










Canard két körön keresztül tudja maga mögött tartani Dungeyt, de aztán a suzikis megunja és megelőzi. A befutóig Pourcel még megelőzi Searlet és a negyedik pozícióba jön fel. Searle aztán még Rattrayal és Metcalfel is csatázik, de a befutóig már nem változik a sorrend.

AMA MX2

Dungey szép előnnyel nyer Canard és az egyedül motorozó Wharton előtt. Pourcel pedig a negyedik.

AMA MX2









Az abszolút sorrend: R. Dungey, C. Pourcel, T. Canard

Pont állás
1.R. Dungey 133
2.C. Pourcel 127
3.T. Canard 117
4.T. Rattray 101
5.B. Metcalfe 95
6.B. Wharton 86
7.T. Searle 79
8.B. Tickle 72
9.J. Weimer 66
10.J. Barcia 54

következő futam június 13. High Pont

Sleider Viktor
Fotó: racerxonline