Tápióbicske

Juniorok a hatodik forduló után




A felnőttek eddig negyedik forduló után vannak, addig a kicsik már a hetedik forduló előtt állnak.
Az eddigi versenyek alapján kezd kialakulni egy stabil mag, akik komolyan veszik a bajnokságot, ezeknek a versenyzőknek még nagy tervei vannak a jövőre nézve.

Az utánpótlás MX85 kategóriában a Kawasakit kivéve minden márkának van támogatott versenyzője, ezért nagyon fontos a jövőre nézve, hogy ki hogyan szerepel az év folyamán.
Mert az eredmények és a hozzá állás alapján keresgélnek a márka csapatok a megüresedett helyekre versenyzőket.
Szinte mindannyian figyeljük, hogy kit lehetne elcsábítani a következő évekre.

Sajnos az induló létszámmal most is baj van, nagyon kevesen jönnek a Bajnoki fordulókra, pedig a rendező megint ki tett magáért, mert minden gyerek külön elismerésbe részesült.

Tápióbicske











Az időmérőn az MX85 kategóriában Kuba Roland, Pál Markó, Lukács Kristóf, juhász Dávid, Kovács Gábor volt az első öt sorrendje. Ők is komoly harcot vívnak a jobb rajtpozícióért, de ez így van rendjén, mert ha nagyobbak lesznek, akkor ez fontos lehet egy jobb versenyre való bekerülésre.

A kisebb 65-ös csoportban Szondy Levente volt a leggyorsabb, öt Tompa Róbert követte, majd mögöttük Szlotta Bendegúz, Pap Ádám, és Simon Kevin következett.

A leg kissebeknél Bíró Bende szerezte meg az első rajtkockát, majd Fazekas Denis, Barta Attila, Czvik Rihárd, és Bertotto Tomaso lett a délelőtti sorrend, a nagy menet előtt kisebb pihenő következett mindenkinek volt elég ideje a délutáni felkészűlésre.

A juniorok versenye izgalmas volt, több előzést, és kemény csatákat láthatott a kilátogatott nézősereg, Pál Markó mindkettő futamát nyerte, az első futamban Lukács Kristóf, Kovács Gábor, És Juhász Dávid lett a befutó sorrend.
A második futamban a második helytől már változott a kép, most Kuba Roland érkezett másodiknak, Juhász Dávid harmadiknak, és Kovács Gábor negyedikként érkezett a célba.

Tápióbicske











Végeredmény
1. Pál Markó 50
2. Kuba Roland 38
3. Juhász Dávid 38
4. Kovács Gábor 38
5. Lukács Kristóf
6. Palkó Bálint 29
7. Baranyi Attila 28
8. Balásy Csaba 27
9. Mátyás Márton 24
10. Pál Vencel 22

Serdülő kategóriában most még kevesebb volt az induló létszám, hárman indultak a csoportból, ugyan is Pergel Márk váll sérüléssel szenved, mindkettő futamban azonos volt a beérkezési sorrend, Rozgonyi Ákos kétszer győzedelmeskedett, még Szabó Márk is kétszer lett második, Varga Imre pedig kétszer harmadik. Sajnost ezt a verseny valószínűleg törlik a sorozatból mert nem volt meg a minimum látszám.

Tápióbicske



Végeredmény
1. Rozgonyi Ákos 50
2. Szabó Márk 44
3. Varga Imre 40




A 65 ös kategóriába Szondy Levente megállíthatatlan volt, ugyan is kettő futamgyőzelmet szerzett, még az erdélyi Tompa Róbert szintén jól szerepelt, ö kettő második helyet könyvelhetett el magának, harmadik helyre egyszer Szlotta Bendegúz érkezett, második futamban pedig Papp Ádám Tiboré lett a bronzérem.

Tápióbicske











Végeredmény
1. Szondy Levente 50
2. Tompa Róbert 44
3. Papp Ádám 38
4. Szlotta Bendegúz 38
5. Tőke Miklós 31
6. Török Ádám 31
7. Simon Kevin 28
8. Csenterics Dominik 26
9. Sebők Márk 24
10. Barta Csaba 22


A legkisebbeknél a favorit minden bizonnyal Bíró Bende, de most csak egy futam győzelmet szerzett az első futamban, második helyen Fazekas Denis, még a harmadik helyen Czvik Rihárd végzett. A második futamra fordult az a bizonyos kocka, Czvik Rihárd győzött, még a második helyre megint Fazekas Denis érkezett, most harmadik helyen Barta Attila haladt át a célvonalon.

Tápióbicske










Végeredmény
1. Czvik Rihárd 45
2. Fazekas Denis 44
3. Barta Attila 36
4. Bertotto Tommaso 34
5. Aliance Sebastian 30
6. Molnár Péter 27
7. Polgár Milán 27
8. Bíró Bende 25
9. Jakob Kristóf 18

Ezzel túl vagyunk a 6. fordulón, a junioroknak a következő 7. futama Gyulán kerül megrendezésre augusztus 2.-án.

Gratulálunk minden résztvevőnek