MX világbajnokság, Svédország
MX2-ben vezető Musquin nem áll(hatot)t rajthoz!




Marvin Musquin a szezont még a francia NGS Honda színeiben kezdte, jól szerepelt és Bellpuig-ban, a Katalán Nagydíjon átvette Gautier Paulintól az összetettben a vezetést. Aztán két hétre rá, a Brit Nagydíjra átigazolt a narancsosokhoz pénzügyi gondok miatt. Átváltott KTM-re és minden versenyt a dobogón fejezett be. Egészen mostanáig. Történt ugyanis, hogy Le Havre-ban a bíróság kimondta, Musquinnak vissza kell térnie az NGS Hondához, és minden kapcsolatot szakítson meg a KTM-mel, különben súlyos összegeket kell fizetnie. Ezzel még nem is lett volna gond, mert ráül a Hondára és tud pontokat szerezni, de a KTM két motort vitt a gépátvételre, és FIM szabály szerint ettől többet nem is lehet. És bár szombaton a Honda Europe és a Honda NGS leült tárgyalni a FIM-mel, hogy tegyenek most kivételt, de elutasították. Így nem tudott rajthoz állni Svédországban.
Így indult a világbajnokság 11. fordulója.

MX világbajnokság, SvédországMX2-ben Rui Goncalves kapott az alkalmon, hogy pontokat hozzon be Musquin-en, és miután az első futamban nagy csapátban ugyan de alulmaradt Roczennal szemben, a másodikban egy elképesztő start után végig biztosan vezetett és nyert. Lettország után megint a dobogó tetejére állhatott.
Második lett Ken Roczen, aki egyszerűen hihetetlen teljesítményekkel kápráztatja el a motocross világát. Csak 15 éves és miután Németországban megszerezte első GP győzelmét, mostmár MX világbajnokság, Svédországaz első futamgyőzelmét is bezsebelte. Tette mindezt az első futamban, a másodikban nem rajtolt jól, sokáig oda-vissza előzték egymást Schifferrel, végül a hetedik lett, és ez is elég volt ahhoz, hogy a dobogón végezzen.
Gautier Paulin harmadik helyre hozta be a Kawasakiját, neki is kapóra jött Musquin távolmaradása, 36 pontot tudott hozni honfitársán. Az első futamban hetedik lett, a másodikban egy jó start után viszont Goncalves mögött a második lett. MX világbajnokság, Svédország










MX világbajnokság, SvédországMX1-ben Nagl az első futamot végig vezette és nyerte. A másodikban jól jött el, de Cairoli megelőzte és nyerte a futamot. A Nagydíjgyőzelem viszont Max Naglé lett. Cairoli az első futamban negyedik lett, a másodikban viszont kétség sem fért a győzelméhez. Ken De Dycker harmadik és negyedik helyével az összesített 3 harmadik pozícióban végzett. A világbajnokság tekintetében nem változott túl sok minden, Cairoli továbbra is vezet, mögötte Nagl és Philippaerts van. Mindössze annyi történt, hogy a korábbi 1 pontos előnyét Nagl 12-re növelte, MX világbajnokság, Svédország Cairoli pedig 53 ponttal van Nagl előtt.











Taroltak tehát a KTM-ek, a teljességhez még az is hozzátartozik, hogy a lányoknál Steffi Laier nyert, dupla győzelemmel zárta a hétvégét. Miután Lancelot megsérült a Német Nagydíj előtt, lényegesen könnyebb lett a dolga a német lánynak, aki azóta vezeti a világbajnokságot. És már csak a Holland nagydíj van hátra. Második lett Maria Franke, MX világbajnokság, Svédországa harmadik pedig Natalie Kane, aki karrierje során először állhatott fel a dobogóra.






Ez volt a világbajnokság 11. fordulója, most 3 hét szünet jön, és augusztus 2-án Lommelban minden folytatódik tovább.