Csolnok, 85 ccm

Pál Márkó és Pergel Márk a dobogó tetején!








A profik mellett természetesen a jövő reménységei is rajthoz álltak Csolnokon.

Csolnok, 85 ccmPál Márkó az első futamban nagyon jól elrajtolt, és folyamatosan növelte az előnyét. Viszont Juhász Dávid és Kuba Roland végig nagyon szoros csatát vívott, akárcsak mögöttük a serdülő korú Pergel Márk és a junioroknál versenyző Balásy Csaba a negyedik pozícióért küzdött. Viszont a sorrenden fordítani egyikük sem tudott, így a maradt ez az első futam végeredménye.


Csolnok, 85 ccmA második futamban viszont Juhász Dávid rajtolt jobban és vezette a mezőnyt a futam feléig. De Pál Márkó nagyon szorosan ott volt a sarkában és meg tudta előzni Dávidot, utána pedig már ki sem engedte a kezéből a vezetést, így Dupla győzelemmel zárhatta a versenyt. Kuba Roland ismét harmadik lett, egy kicsit lemaradt a Márkóéktól, így a küzdelmükből is kimaradt, de a harmadik helye betonbiztos volt, és a végelszámolásnál is a dobogó haramdik fokára állhatott. Negyedik helyen Pergel Márk végzett, és ő lett a serdülő kategória győztese a csolnoki futamon.

Nem mellékesen egy lány is rajthoz állt a fiúk között, mégpedig Molnár Alexandra, aki egy nyolcadik és kilencedik helyezéssel összetettben a nyolcadik helyen végzett!

Eredmények:
85 junior Csolnok, 85 ccm
1. Pál Márkó 50
2. Juhász Dávid 44
3. Kuba Roland 40
4. Balásy Csaba 36
5. Baranyi Attila 30
6. Mátyás Márton 28



85 serdülő Csolnok, 85 ccm
1. Pergel Márk 50
2. Michael Serotijevik 44
3. Szabó Márk 38
4. Varga Imre 34
5. Zsigovits Norbert 30
6. Takács Bence 30



A bajnokság állás:
85 junior:
1. Pál Markó 311
2. Kuba Roland 262
3. Lukács Kristóf 219
4. Juhász Dávid 203
5. Kovács Gábor 197
6. Mátyás Márton 191

85 serdülő:
1. Szabó Márk 272
2. Pergel Márk 270
3. Varga Imre 256
4. Rozgonyi Ákos 186
5. Rácz Zoltán 165
6. Piróth Roland 107

Makk Niki