
Kornél 4. de továbbra is vezet, Bence 11.!
Röviden és tömören ennyi történt tegnap az ADAC tensfeldi fordulóján. No és nem mellesleg Szvoboda Bence is a rajtrács mögött volt, és nem is akárhogy teljesített! Összetettben a tizenegyedik helyen végzett. Bence az első futamban a mezőny végéről rajtolt, de remekül motorozott és végül a 12. helyen intették le. A második futamban valamivel jobban rajtolt, megint nagyon jól ment és végül a 13. helyen végzett.
Kornél az első futamban nem rajtolt túl jól, de pillanatok alatt az élmezőnybe került. De Dycker szinte végig vezetett, mögötte Schiffer végzett a második helyen, a harmadik pedig Kornél lett. A második futamban De Dycker megint szinte végig vezetett, így duplázott Tensfeldben. Mögötte Ramon és Roczen végzett, Kornél pedig a negyedik lett. Schiffer ötödikként ért célba.
Az összetettet De Dycker nyerte, Ramon a második, Schiffer meg a harmadik lett. Kornél és Schiffer egyaránt 38 pontot szerzett, így nem változott a különbség köztük a bajnokság állásában és tulajdonképpen ez az, ami igazán számít. Már csak három verseny van hátra, a következő Gaildorfban lesz augusztus 22-23-án.
Bence, Kornél! Gratulálunk!!
MN.
fotó: www.adac-mx-masters.de, Makk György
















