
Több nemzetközi esemény volt külföldön
Fiaink indultak Romániában, Ausztriában, Csehországban, és Németországba. Most Ausztriában és a Csehbajnokságon résztvevő magyar versenyzők eredményeiről adunk információt.

Cseh Bajnokság utolsó futamát Jininben rendezték, Déczi Balázs a kisebbik MX2-es kategóriában, Somlóvári Dániel pedig az MX1-es király kategóriában indult.
Reggel több gonddal is küzdöttünk, az otthon felejtett légszűrő keret és liszenc nehézségek elé állított bennünket, még a liszencünket Czúczi Rita otthonról orvosolta, segítsége nélkül nem lett volna számunkra verseny, addig a légszűrő keretet cseh versenyzőtől kaptuk.
Ezúton köszönöm a csehek és a Rita segítségét..

MX2
Déczi az első futamban a 6. még a sorozat utolsó futamán pedig a 8. helyen végzett. Mindkettő futamban jó rajttal sikerült az élbolyban maradni, és futam végéig tartani az elejével a tempót.

MX1
Somlóvári Dániel az igen erős mezőnyben egy bukás végett egyszer, 27. még a bajnokság idei utolsó futamán pedig a 20. végzett. Daninak a szabad edzésen akadtak gondjai, ugyan is a motorja egy kör után csütörtököt mondott, mint később kiderült, a kábelkötegben szakadás történt, ezért a tartalék motorjával tudott csak részt venni a versenyen.
MX2
1. Smola Francisek 1-1
2. Kochanicek Jaroslav 4-3
2. Finek Martin 2-5
8. Déczi Balázs 6-8
MX1
1. Michek Martin 1-1
2. Jiri Cepelak 2-4
3. Tomas Buchenek 4-3
26. Somlóvári Dánel 27-20
Ausztria
A bajnokság utolsó előtti futama egyetlen egy magyar résztvevővel zajlott, Szőke Márk a Kawasaki pilótája utazott a Nemzetközi eseményre.

Márk az időmérő edzésen a 21. helyen kvalifikálta magát, még a futamokban egy 18. és egy 14. helyet szerzett, az összesített eredmények alapján pedig a 18. helyen végzett.
Végeredmény
1. Günter Schmidinger 1-1
2. Philip Ringhofer 4-4
3. Obermayer Manuel 8-2
18. Szőke Márk 18-14
Gratulálunk
















