Jason Lawrence

J-Law egy évig kivonva a forgalomból





Jason Lawrence (#338) azon kevés versenyzők egyike, akit vagy szeretni vagy utálni lehet. Kétes hírnevet szerzett magának mint motocross versenyző, de tehetségét és eredményit nem vitatja senki.

Jason Lawrence







A tavalyi nyugati parti SX bajnok idei versenyeit például csak annak köszönheti, hogy a Boost/Monster/AM-PM csapata a sajátja, amit nem csak tulajdonol de ő is vezet (J-Law Inc.). Így feltehetően minden balhéja ellenére sem fogják kirúgni a csapatból..

Jason Lawrence










Az amerikai motocross talán legellentmondásosabb alakja az utóbbi két évben többszörös AMA eltiltásban és több tíz ezer dolláros bírságban részesült (több ízben verekedés pl Ryan Villopot incidens, pályabírók bántalmazása, stb.), valamint gyakran kellett cserélgetnie a szponzorait, mert ők általában nem nézik jó szemmel az eltiltásokat.

Jason Lawrence









Most azonban talán túllőtt a célon azzal, hogy több tettéért a bíróság előtt kellett felelnie. Több vádpontban is bűnösnek találták, mint pl. garázdaság, lőfegyverrel való visszaélés, ittas vezetés valamint a legsúlyosabb: súlyos testi sértés. Az utóbbi incidens még tavaly nyáron történt, amikor is egy versenyt követően bulizni indult a baráti társasággal.

Ott összeszólalkozott egy társával (Ryan McPhillips) majd ütésváltásba keveredtek, amit J-Law azzal zárt, hogy a fél fülét leharapta Ryannek.

Jason Lawrence










A bírósági döntés értelmében 365 nap letöltendő börtönbüntetésre kötelezték, amiből a már előzetesben eltöltött 2 napját jóváírták, tehát 363 napja maradt a kaliforniai Riverside County Jail-ben (Murrieta, CA).
Persze a valóság sokak szerint messze lesz az ítélet szerinti szigortól. Miután a börtönőrök egy része maga is crossozik vagy a családban van motocrossos, nagy valószínűség szerint nem lesz rossz dolga a rácsok mögött, és jó magaviselettel pár hónap után szabadulhat is.

A csapata folytatja a szereplést 2010-ben is, majd miután J-Law szabadul, ő maga is csatlakozik a versenytársakhoz.

Ryan Villopoto incidens 2007-ben:
http://www.youtube.com/watch?v=bVdu9x0WlSY

Nagy Áron
www.mx-flash.com