MX of Nations

90 ezer néző előtt Amerika „B” csapata is lenyomta a világot.





MX of Nations23 év után a Motokrossz Olimpia visszatért Olaszországba, aminek végül maguk az olaszok lettek a legnagyobb vesztesei. A hangulat az semmihez sem volt hasonlítható. A nations-nek eleve van egy hihetetlen atmoszférája, mindenki sokkal inkább csapatban dolgozik, nem úgy, mint a világbajnokság futamain, amikor csak az egyéni eredmény a lényeg. És ez az egyetlen olyan esemény minden évben, amikor az AMA sztárversenyzőit is láthatjuk.

Szóval a hangulat nagyon ott volt, egész hétvége alatt tele volt a domboldal és izgalmakban sem volt hiány. Az első futam után Amerika állt az élen, az olaszok és britekkel szorosan a nyomukban, de az első és az akkor éppen hatodik helyen álló Franciaország között is csak 8 pont különbség volt. Cairoli nyerte a futamot, Reed pedig szinte a MX of Nationsteljes futam alatt ott volt szorosan mögötte, a távolság se nem csökkent, se nem nőtt. Dungey behozta a Suzukiját a biztos harmadik helyen. MX2-ben az idei világbajnok lett a legjobb, Musquin az abszolút ötödik helyen ért be.




A második futamban Gautier Paulin MX of Nations fantasztikusan rajtolt, és senkit nem engedett maga elé, még Ivan Tedescot sem, aki végig ott loholt a sarkában.
Philippaerts elképesztő dolgot hajtott végre. Az olasz botrányos rajtja után száguldott egyre előrébb és az utolsó körben még Tedescot is megelőzte, így második lett, ami félig a szurkolók érdeme is. MX of NationsMusquin megint nyerte az MX2-t egy újabb abszolút ötödik hellyel.








A harmadik futamban jött aztán az igazi dráma. A rajt utáni első kanyar előtt tömegbukás, benne Cairoli, Columb és még vagy négyen, és az első kanyar után is néhányan talajmintát vettek az új pályából. Cairoli esése még nem is lett volna olyan tragédia, mert már nem egyszer nyert az utolsó helyről, de a motorját totál hazavágta a bukás. Meg az egész olasz csapatot. Mert bár Philippaerts MX of Nations második lett az Open második futamában, Guarneri két közepes eredménye mellett ez nem volt elég.






Dungey pedig nagyszerűen motorozva nyert. És nyert az Amerikai Egyesült Államok „B” csapata is, akik bebizonyították, hogy a „B” jelzőt igazán el lehet hagyni, mert megcselekedték, amit megkövetelt a hazájuk. És igaz, kellett egy nagy adag szerencse is hozzá, de mihez nem kell?! Ramon bejött a második helyen, és a belgák meg a dobogó harmadik fokára állhattak, már zsinórban harmadjára. A franciák lettek a másodikok, szintén zsinórban harmadjára. Szegény Paulin a kórházban kötött ki, de utóbb kiderült csak az ujja törött el. Úgy látszik a dobogót kibérelte ez a három nemzet, jövőre talán fordul a kocka.

MX of Nations:
1. USA MX of Nations











2. Franciaország MX of Nations










3. Belgium MX of Nations










Folyt. köv.: 2010. Thunder Valley, USA.


Makk Niki