
Roczen és Cairoli nyert!
A hír elolvasása után Kattints a WEB-SHOP menüre, lehet, hogy találsz kedvedre valló terméket
Napsütés, jó idő, persze mi más is lehetne, amikor a téli álom után végre újra motocross van, ezúttal Valence-ben.
A mantovai győztesek közül csak Cairoli tudott ismételni, Shaun Simpson a második futamban esett. Csapattársa Jeffrey Herlings keresztbe ugrott előtte, Shaun meg nagyot zuhant a vállára. De úgy tűnik, minden komolyabb gond nélkül megúszta.

Ken Roczen az MX2 legjobbja lett, Marvin Musquin szintén ott volt a szeren, nyerte az első futamot, utána meg Roczen mögött második lett és így összesítésben is a második helyen végzett. Steven Frossard zárta az első hármat az összetettben.

MX1-ben Aranda nagyot ment, az első futamot végig vezetve nyerte, viszont a másodikban már Cairolit intették le először. Philippaerts második, Ramon meg harmadik lett összetettben.
A következő nagy nemzetközi megmérettetés Angliában, Hawkstone Parkban lesz két hét múlva, ahol talán újabb győztes lesz MX2-ben. Úgy tűnik Cairoli idén is dominálni fog MX1-ben, persze nagyon messze van még a bajnoki cím kihírdetése. A vb-s szezon még el sem kezdődött. Még egy kicsit több mint egy hónap….
Eredmények:
MX2 1. futam: 1. Marvin Musquin, 2. Shaun Simpson, 3. Ken Roczen, 4. Gautier Paulin, 5. Steven Frossard, 6. Dennis Verbruggen, 7. Valentin Teillet, 8. Jeffrey Herlings, 9. Nicolas Aubin, 10. Joel Roelants, 11. Anaud Tonus, 12. Jeremy Van Horebeek, 13. Loic Larieux, 14. Anaud Aubin, 15. Charles Lefrancois
MX2 2. futam: 1. Ken Roczen, 2. Marvin Musquin, 3. Steven Frossard, 4. Gautier Paulin, 5. Jeremy Van Horebeek, 6. Jeffrey Herlings, 7. Joel Roelants, 8. Teillet, 9. Larieux, 10. Aubin, 11. Triest, 12 Aletrij, 13. Adam, 14. Butron,, 15. Desprey
MX2 összetett: 1. Ken Roczen, 2. Marvin Musquin, 3. Steven Frossard, 4. Gautier Paulin, 5. Valentin Teillet, 6. Jeffrey Herlings, 7. Joel Roelants, 8. Jeremy Van Horebeek, 9. Nicolas Aubin, 10. Shaun Simpson

MX1 1. futam: 1. Greg Aranda, 2. Jonathan Barragan, 3. Clement Desalle, 4. David Philippaerts, 5. Antonio Cairoli, 6. Max Nagl, 7. Anthony Boissiere, 8. Davide Guarneri, 9. Josh Coppins, 10. Tanel Leok, 11. Marc De Reuver, 12. Steve Ramon, 13. Jimmy Albertson, 14. Xavier Boog, 15. Mike Alessi, 16. Sebastien Pourcel, 17. Christophe Martin, 18. Loic Rombaud, 19. Manuel Priem, 20, Mathias Bellino...21. Kevin Strijbos, 26. Ken De Dycker
MX1 2. futam: 1. Antonio Cairoli, 2. Steve Ramon, 3. Sebastien Pourcel, 4. David Philippaerts, 5. Clement Desalle, 6. Jonathan Barragan, 7. Mike Alessi, 8. Anthony Boissiere, 9. Xavier Boog, 10. Jimmy Albertson, 11. Josh Coppins, 12. Manuel Priem, 13. Max Nagl, 14. Christian Martin, 15. Loic Rombard
MX1 összetett: 1. Antonio Cairoli, 2. David Philippaerts, 3. Steve Ramon, 4. Anthony Boissiere, 5. Sebastien Pourcel, 6. Jonathan Barragan, 7. Clement Desalle, 8. Max Nagl, 9. Gregory Aranda, 10. Tanel Leok, 11. Xavier Boog, 12. Jimmy Albertson, 13. Josh Coppins, 14. Mike Alessi, 15. Marc De Reuver
MX1 and MX2 összevont: 1. Antonio Cairoli, 2. Steve Ramon, 3. David Philippaerts, 4. Tanel Leok, 5. Sebstien Pourcel, 6. Anthony Boissiere, 7. Steven Frossard, 8. Gautier Paulin, 9. Max Nagl, 10. Ken Roczen, 11. Xavier Boog, 12. Gregory Aranda, 13. Marvin Musquin, 14. Jimmy Albertson, 15. Marc De Reuver
A híreket a Bódis Zrt. a Kecskeméti KTM kereskedés támogatta.
Makk Niki

Bódis Motor Zrt.
6000 Kecskemét
Izsáki út 78-80.
Tel: +36-76-504-852
Mobil: +36-20-388-2190
www.ktmkecskemét.hu
















