Dungey újra a dobogó tetején. A hír elolvasása után Kattints a WEB-SHOP menüre, lehet, hogy találsz kedvedre valló terméket!
Most szombaton Atlantában gyűltek össze a supercross szerelmesei. A legendás Georgia dom fogadta a nézősereget, amiből nem volt hiány, kicsivel több mint 69 ezren voltak kíváncsiak a harcra.

Az izgalom most sem maradt el, Pourcelt keményen megizzasztották a fiatalok, míg a nagyoknál Dungey harmadik győzelmét könyvelhette el.
Ricky Carmichael szinte minden versenyen tiszteletét teszi, így volt ez most is. Legtöbbször a speed tv szakkomentátoraként tűnik fel Jeff Emig mellett, ám most a nagy közönség a pályán is láthatta. Ugyanis ő nyitotta meg az esti bulit egy Suzuki nyergében a legendás 4-es rajtszámával. Ez a helyszín számára hazai pályának mondható, hiszen otthona Tallahassee mindössze csak kicsivel több mint 300 km-re található Atlantától.

A délutáni időmérőn sokan panaszkodtak a csúszós pályára és páran áldozatul is estek ennek. A kicsiknél a hondás Brett Metcalfe a nagyoknál pedig, Josh Hill bukott. Szerencsére egyikük sérülése sem volt komoly, így mindketten ott voltak az esti versenyen. Nem úgy mint a Star Racing Yamahás Martin Davalos, aki az időmérőn mutatott harciasságáért kizárták az esti versenyből.

Eddig a hondások szerencséje nem kopogtatott az ajtón, de most sokan gondolták, ők lehetnek a befutók. A legjobb időt Kevin Windham futotta, amin egyáltalán nem szabad meglepődni, hiszen a 36 éves Windham még mindig ott tud lenni az elejében annak ellenére, hogy ő privát motorral versenyez. Mögötte Dungey, Villopoto, Brayton és a két Red Bull hondás Canard valamint Millsaps futott be. Nem szabad elfelejteni, hogy Davi Millsaps karierje első profi supercross győzelmét itt szerezte még 2008-ban.
A kicsik időmérőjét Pourcel nyerte és azt gondolhattuk megint könnyű lesz számára az esti verseny, de nem így alakult. Az előfutamában ő rajtolt a legjobban mögötte Moss és Metcalfe. A második körben Metcalfe megelőzi az ausztrált és Pourcel után ered, de a franciát nem tudja befogni. Pourcel 5 másodperces előnnyel nyeri az előfutamot.

A másik előfutamban is Monster Kawasaki fordul elsőként Dean Wilson személyében, de hamar átveszi a vezetést tőle Stroupe, őt pedig senki nem tudja utolérni, így nyeri az előfutamot Regal és Barcia előtt. Wilsont a jó rajtot követően negyediknek intik le. Ezután a main event-ben igazi kis macska egér játékot rendeztet a fiatalok a címvédő francia Kawasakissal. A rajtnál másodiknak fordul csapattársa Wilson mögött, de hibát vét és két pozíciójába kerül, Stroupe és Barcia is megelőzi. Pourcel innen megpróbál felkapaszkodni, de csak Barciát tudja megelőzni Stroupeba beletör a bicskája.

A Suzukisnak minden támadást sikerül visszaverni. Pourcelnak nem csak előre kell figyelnie, hanem hátra is mert újból zárkózik a fiatal Geico hondás. Míg ők ketten küzdenek a harmadik helyért addig Stroupe utoléri az élen haladó Wilsont és hét körrel a leintés előtt átveszi a vezetést. Utána hamar megérkezik a Barcia-Pourcel vonat és ők is könnyedén lenyomják Wilsont a dobogóról. Stroupe három körrel a vége előtt egy kigyorsításnál elesik Barciának pedig le kell lassítania, hogy elkerülje a bukást. Ez a pillanatnyi megingás Pourcelnak jött a legjobban, akinek gyakorlatilag az ölébe esett a vezető pozíció. Innen már nem volt nehéz dolga a franciának, hogy őt intsék le elsőként és eddig 100%-os teljesítményt nyújtson csapatának. Barcia hiába küzdött keményen a vége előtt egy ugrónál elesik és kénytelen feladni a futamot. Másodiknak Stroupe fut be mögötte Metcalfe és Wilson a sorrend.

A nagyok első előfutama Millsaps és Dungey küzdelméről szólt. A suzukis jön el elsőként, de Millsaps már az első körben megelőzi. Dungey végig a nyomában lohol, de visszaelőzni nem tudja és kénytelen a második hellyel beérni.
Mögöttük Langston végig a harmadik helyen volt, de az utolsó utáni pillanatban Brayton feljött a harmadik helyre. A másik előfutamban Josh Hill rajtolt a legjobban és sikerül is neki előnyt faragni az üldözőkkel szemben. Ez az előny az utolsó négy körig tartott ki, ekkor Windham és Villopoto utolérte a San Manuel yamahást és mindketten megelőzték.

Villopoto nem tétlenkedik az ugróknál bevállalja a triplát és megelőzi a rangidős hondást. De amilyen szép ugrásnál átveszi a vezetést olyan csúnya hibánál elveszti azt. Elcsúszik egy kanyarban és mire feláll már csak Hill mögött találja magát a harmadik helyen. A leintésig nem változik a helyzet. Villopotohoz hasonlóan Canard is bukik de sikerül neki negyediknek befutni. Canard ezután bizonyít csapatának, hogy igenis tudja Shortot helyettesíteni a nagy kategóriában.

A main event rajtjánál másodiknak fordul Dungey mögött. Bár nincs könnyű dolga a két nagyágyú közé furta be magát (Dungey-Villopoto) és látszik, hogy Villopoto gyorsabb, de csak négy körig tud a második helyen maradni. Villopoto feljön Dungey mögé és igaz 3 másodperces hátránya van, de a kawasakis gyorsabb köröket fut. Megint arra számítunk, hogy végre harcba szállnak egymással az első helyért és egy izgalmas versenyt produkál a két régi vetélytárs, de szintén csalódunk!

A verseny felénél Villopoto elnéz egy ugrást és elesik. Ő hamar feláll, de a motorja nem akarja az igazságot. Próbálja beindítani, de a márkás kipufogó nem engedi. Eldeformálódott és a végébe föld került. Csak a szerelője Mike Williamson tudott rajta segíteni, de addigra az egész versenye elúszott. Így tehát Dungey rajt cél győzelmet szerzett és ez volt idei harmadik győzelme. Ami ennél is fontosabb, hogy újra növelni tudta előnyét a ponttáblázatban.A dobogó másik két fokára Canard és Millsaps állhatott fel. Villopoto hibázása miatt Canard visszakapta a második helyét és így élete második 450-es versenyén legjobb eredményét érte el.
Millsaps is elégedett lehet a harmadik hellyel, de az előfutamban látott teljesítményével többre is képes! Hill csak a hatodik helyen futott be. Windham pedig a rossz rajtot követően még egy bukást is bemutatott és csak a 14-dik helyen intették le.

Pontállás
AMA Supercross Class
1. Ryan Dungey, 170
2. Josh Hill, 150
3. Ryan Villopoto, 147
4. Davi Millsaps, 134
5. Justin Brayton, 121
6. Ivan Tedesco, 115
7. Kevin Windham, 113
8. Nick Wey, 85
9. Michael Byrne, 71
10. Andrew Short, 69
AMA Supercross Lites East
1. Christophe Pourcel, 50
2. Austin Stroupe, 44
3. Brett Metcalfe, 36
4. Dean Wilson, 33
5. Blake Baggett, 26
6. Ryan Sipes, 24
7. Kyle Regal, 24
8. Justin Barcia, 23
9. Jake Moss, 22
10. Nico Izzi, Albany, 22
A híreket a Bódis Zrt. a Kecskeméti KTM kereskedés támogatta.
Következő futam március 06. Daytona
Sleider Viktor
fotó: racerx, vitalmx

Bódis Motor Zrt.
6000 Kecskemét
Izsáki út 78-80.
Tel: +36-76-504-852
Mobil: +36-20-388-2190
www.ktmkecskemét.hu