Motoman Team

Magyar versenyző a cseh csapatban…




A hír elolvasása után Kattints a WEB-SHOP menüre, lehet, hogy találsz kedvedre valló terméket!


Déczi Balázs a Suzuki Hollós csapata mellett az idei évre leszerződött a teljes Cseh bajnoki sorozatra, mégpedig a Cseh Motoman Csapatához. Versenyző társa Francisek Smola lesz, aki a cseh bajnoki mellett állandó részvevője lesz az MX3-as VB versenyeinek ezért elképzelhető, hogy Balu is feltűnhet majd egy-egy EB vagy VB futamon..

Most ebből kifolyólag Balut kérdeztük az idei terveiről.

Motoman Team









Hogy vagy?
Balu: Köszönöm szépen minden rendben.

Hogy állsz a felkészüléssel?
Balu: A fizikai edzéseket már elkezdetem a múlt év decemberében Gyurászik Laci vezetésével, de motoros edzésekbe csak most sikerült bekapcsolódnom.

Többen láttak 450-sel edzeni?
Balu: Igen most azzal készülök, mert a motorjaim még nem érkeztek meg, ezért a csapatvezetőm Hollós Pisti szerzett nekem egy 450-est amivel tudok készülni.

Mikor érkezik a motorod?
Balu: Azt nem tudom, mert most éppen hiánycikk, valószínűleg az első versenyeken egy 2009-es motorral fogok indulni.

Mi van Kanadával?
Balu: Sajnos az idén ki marad, nem tudtuk össze szedni rá a pénz, talán kettő futamra tudok majd ki menni, de az is lehet, hogy azokon a dátumokon a cseheknél kell lennem.

És akkor hogyan tovább?
Balu: Természetesen a magyar bajnokság az első, de a bajnokság mellet indulok még a cseh sorozaton is, a Motoman Team színeiben, ez Csehország egyik csapatában, velük sikerült nagyon jó meg állapodást kötni.


Honnan jött ez a csapat?
Balu: Több helyen is próbálkoztunk, próbáltunk a német, svájci, és cseh bajnokságba keresni csapatot, az első számú szempontunk az volt, hogy Suzukis alakulat legyen, és kapjunk is valamit, és tőlük kaptuk a legjobb ajánlatot.
Ráadásul én nagyon szeretek a cseheknél versenyezni, kis korom óta járok hozzájuk, közel vannak, kevés km kell utazni, és elég jó rajt pénzt fizetnek, természetesen nagyon jók a pályáik, és nagyon erős a mezőny.

Motoman Team






Tudni valamit a csapatról?
Balu: Az egy elég régi alakulat, a csapat társam a rendkívül gyors Francisek Smola lesz, aki a cseh bajnokságban szintén MX2-es kategóriában indul, és a teljes MX3- BV sorozaton részt vesz.

Részt veszel majd VB-én vagy EB-én?
Balu: Azt még nem tudom, nekünk nincs meg rá a keretünk, még a hazai versenyekre sem találtunk támogatót, de a csapunk minden MX3-as VB ott lesz mely az MX2-es EB-vel fut párhuzamosan, a megállapodásunk a cseh bajnokira szól. Ha abba is besegítenének, egy két versenyt minden bizonnyal megpróbálnék.


Mikor indul a cseh sorozat?
Balu: Április 18.-án Pacovban lesz az első OB, remélem, addigra már jó formában leszek és megérkeznek az új motorjaim.

Hova várod magad?
Balu: Ez egy nagyon kemény mezőny, több VB-t és EB-ét járt pilótával, de nagyon szeretnék az év végén TOP 10-be benne lenni, de az biztos, hogy nem lesz könnyű!

Milyen lesz a motorod?
Balu: Remélem nagyon jó, az biztos, hogy a Pro Circuit tuning hengerfej lesz rajta, és szintén a Pro Circuit muzsikáját lehet hallani a végén, a kenésről a Silkoline olajok gondoskodnak, a futóműben ebben az évben is a jól bevált Öhlins TTX mozognak, és hogy meg is tudjak állni ahhoz Brembo fékbetétet használok.

Találkozunk Monoron?
Balu: Igen, mi ott leszünk!


Monor
2009, március 27.
MX1 – MX Pro Bajnokság

Kategóriák
MX1 – MX2 I osztály
MX1 – MX2 II osztály
MX85


Híreket a Déczi Teleszkóp és MX-Szerviz támogatta!

Motoman Team

Budapest Nyári Pál u. 6
06 30 409 9518
www.futomu-tuning.hu