
Hétvégén jön az első forduló….
Új és Használt termékek a web shop különböző menüjében, nézz körül nincs mit vesztened!
Vannak, akik feljebb léptek, vannak olyanok, akik most érkeztek ebbe a kategóriába, ez az a kategória, amit szinte nem hagy ki senki.
Bajnoki címet szerzett itt Németh Kornélt, Czúni Laci, Borka Jani, Déczi Balú, Lécz Gergő, Mekler Gergő, Pál Márkó és még sokan mások, aki ezt kihagyja annak nagyon nehéz a tovább lépés.
És most jön a következő generáció, az idén is kettő csoportban indulnak a gyerekek 10-évtől 12-ig a serdülő kategóriában, még 13 évtől 15 évig a junior kategóriában szerezhetnek
Magyar bajnoki címet.
Az idei év változása, hogy az ebben az évben csak a bajnoki sorozaton gyűjthetnek pontot a gyerekek, és 8.000.-ft-ra csökkent a nevezési díjuk.
Monor különösen oda figyel a gyerekekre az első három helyezett kupa, a 3-6 érem, ezen felül minden gyermek modellt, vagy valamilyen ajándékot vihet haza a verseny végén.
Lássuk az esélyeseket, több versenyző is pályázhat a bajnoki címre, Junior kategória egyik esélyese a Yamaha Fehér versenyzője Pergel Márk, de Lukács Kristófnak is lesz ehhez egy két szava, de nem szabad elfelejtkezni Balásy Csabáról, illetve Pál Vencelről sem, akik már nagyon beértek ebbe a kategóriában.
Az idén a serdülőknél nagyobb létszám várható, a koruk miatt sokan jelezték, hogy ebben a kategóriában szeretnének indulni, hogy kik lesznek az első dobogósak azt nagyon nehéz lenne most meg jósolni, de a hétvégi Monori fordulón már kirajzolódnak az első körvonalak.
Ebben az esztendőben 43 MX85-ös versenyző, igényelt rajtszámot, nagyon jó lenne, ha mindannyian itt lennének az első rajtnál, aki szeretné magát megméretni, aki szeretne pontot gyűjteni, azt bizonyosan a rajtgép mögött láthatjuk.
A Motoracing minden Bajnoki fordulóról írásos és fotós beszámolóval kívánja segíteni a junior gyermekeket.

MX85 Rajtszámok
2 Gyepes Mihály
3 Hideg Tamás
4 Kállai Dániel
6 Wéber Krisztián
7 Fazekas Soma
8 Szabó Márk
9 Katona Bálint
10 Lengyel Gábor
11 Rozgonyi Ákos
12 Rácz Zoltán
14 Pergel Márk
16 Balogh Máté
17 Balásy Csaba
19 Pataki Martin
21 Papp Ádám
24 Szép Alexandra
27 Simon Rebeka
34 Molnár Alexandra
42 Németh Riccardo
44 Zsalakovics Manassé
51 Pál V encel
52 Jani Zoltán
71 Jánosi Gergő
75 Jánosi Viktro
82 Tóth Milán
92 Vasvári Dániel
96 Hertlik Donoven
97 Horváth Szilárd
98 Varga Imre
99 Horváth Lajos
101 Marcell Rauch
111 Horváth Attila
116 Csenterics Domink
133 Zsigovics Norbert
171 Kajtár Tibor Márk
191 Szabó Dávid
196 Lukács Kristóf
199 Marijanovic Matija
212 Kiss Alex
329 Szondy Levente
338 Ifj. Vas Levente
719 Gabala Roland
777 Sebők Márk
MX85 Országos Bajnokság (csak itt szerezhetsz pontott)
Monor
2010-03-28
MX85 Junior (13-15)
MX85 Serdülő (10-12)
A híreket a Bódis Zrt. a Kecskeméti KTM kereskedés támogatta.

Bódis Motor Zrt.
6000 Kecskemét
Izsáki út 78-80.
Tel: +36-76-504-852
Mobil: +36-20-388-2190
www.ktmkecskemét.hu
















