Kornél mondja

A válasz az elmúlt napok híreire…




Új és Használt termékek a web shop különböző menüjében, nézz körül nincs mit vesztened!


Napok óta lázban égen az internetes mx portálok, az utóbbi napok témája Kornél német bajnoki cím megvonása, most az Ö nyilatkozatát olvashatjátok az alábbi sorokba.

Hivatalos sajtónyilatkozat ifj. Németh Kornél részéről (állásfoglalás a DMSB által március 19.-én publikált cikkre)

"Kornél"
A 2009-es szezon elején súlyos testi panaszok miatt részt kellett vennem egy alapos orvosi kivizsgáláson, melynek eredményeként sikerült megállapítani, hogy életveszélyesen magas vérnyomás alatt szenvedek.
Mivel azonnali gyógyszeres kezelést követelt a kritikus egészségi állapotom a kezelő orvosom a metoprolol – tartalmú Metohexal nevezetű vérnyomáscsökkentő gyógyszert írta fel.

Mint mindig, ebben az esetben is többször nyomatékosan rákérdeztem, hogy valóban szedhetem e a javasolt tablettákat versenyzésben lévő profi sportoló létem ellenére, és az orvosom egy határozott „Igennel” válaszolt.

Elkövettem azt a súlyost következményeket maga után vonó hibát, hogy nem bizonyosodtam meg önmagam arról, hogy doppingnak számít e a metoprolol tartalmú gyógyszerek beszedése a motorsportban. Ezért a hibáért büntetett meg a Magyar Motorsport Szövetség. Jogosan.
Ugyan felmentődtem az illegális teljesítménynövelés érdekében szándékosan elkövetett gyógyszerekkel való visszaélés vádja alól, de el kellett fogadnom egy fegyelmi büntetést, mely egy három hónapos versenyzési tilalommal és a Gaildorf-ban szerzett pontjaim elvesztésével járt.

Hat hónapi bizonytalanság után most tájékoztatott az ADAC az MX Masters bajnoki címem visszavonásáról. Ezúttal elnézést kérek a hűséges rajongóim és szurkolóimtól, a KTM Sarholz-tól és a KTM Németországtól a bajnoki cím elvesztéséért. Szívből sajnálom!

Az időhiányból és jóhiszeműségből elkövetett hibám valódi következményei messze túlszárnyalják a hivatalosan megítélt büntetést: a még 2009 októberében ellenem indított rágalmazási és hírnév rontó kampány lehetetlenné tette számomra, hogy csapatot találjak a 2010-es szezonra.

Ebben a nehéz időszakban, melyben a legtöbb oldalról súlyos szemrehányások és sértegetések értek, egy ember feltételek nélkül mellettem ált: a feleségem Melinda. Köszönöm, hogy az oldalamon harcolt és hitt bennem. Nélküle elviselhetetlenné vált volna ez az örült rémálom.

Az ADAC MX Masters csapatának köszönöm a megértését, együttérzést és diszkréciót.
Különös köszönetem illeti Marion Englert-et és Dieter Porsch-ot.

És végül köszönöm azon kevés embereknek a belém táplált őszinte hitüket, akik az első perctől kezdve elutasították a pletykát.

Ifj. Németh Kornél


Híreket a Déczi Teleszkóp és MX-Szerviz támogatta!

Kornél mondja
Budapest Nyári Pál u. 6
06 30 409 9518
www.futomu-tuning.hu