Lécz Gergő új szponzora: <b>Flex Original</b>

Biztossá vált az idei szezonja


Szinte az utolsó pillanatban, de eloszlottak a bizonytalanság felhői Lécz Gergő feje fölül, így most már teljes erővel az idei szezonra tud koncentrálni, ami napokon belül meg is kezdődik. A térde is teljesen rendbe jött, így már tényleg semmi nem állhat az útjába.

Lécz Gergő új szponzora: <b>Flex Original</b>Novemberben volt egy térdműtétem, mert Kőszárhegy előtt volt egy térdsérülésem. Ezt a sportkórházban megoperálták. Utána volt egy hónap rehabilitáció és gyógytorna, meg jártam úszni is, hogy felerősítsem a térdemet meg az izmokat. Januártól elkezdtem a fizikai edzéseket. Már bírja a terhelést is, motoroztam is vele.

A sötét felhőket azonban nem is annyira a térdsérülése jelentette, sokkal inkább az anyagiak.
Az idei év az ilyen mesébe illő sztori, mert az év eleje nagyon rosszul kezdődött. Sajnos a meglévő szponzorok vagy még egy kicsit kivárnak a támogatással, vagy van aki már csendben mondta, hogy ne is számítsak sokra. Nagyon rossz volt a helyzet, és már azt fontolgattuk, hogy teljesen abbahagyjuk, visszavonulunk, mert önerőből szinte már ezt lehetetlen csinálni, főleg ha valaki kicsit magasabb szinten űzi ezt a sportot elengedhetetlenek, hogy támogassanak. A csapat az adott volt, tehát a motor az megvan, az alkatrészellátás is, minden más egyéb, kenőanyag, ruházat megvannak, de anyagi része az nem. Aztán a múlt héten egy edzésen megismerkedtem Jobbágy Ákossal egy közös ismerősön, Bárdi Timin keresztül, és úgy néz ki megoldódik a problémám, sikerült szponzort találni.

Lécz Gergő új szponzora: <b>Flex Original</b>Gergő fő szponzora az Flex Original lesz, Jobbágy Ákos neve nem ismeretlen a technikai sportok világában, ugyanis a kamionos Európa-bajnokságon résztvevő Oxxo racing csapatnak a csapatfőnöke.
Régi álmom válik ezzel valóra, nem igazán volt erre lehetőségem korábban. Gergőben egy nagyon jófej embert ismertem meg, és miután hallottam a problémájáról úgy gondoltam, egy ilyen tehetséget nem hagyhatunk veszni. Tudva azt, hogy ebben az évben csak másfél héttel ezelőtt ült először motoron, leginkább azt várom tőle, hogy maximális hozzáállással minden tőle telhetőt megtegyen. -mondta Ákos. Lécz Gergő új szponzora: <b>Flex Original</b>
Az Flex Oiginal elektromos kéziszerszámokat forgalmaz, minden bajnokin ott lesznek, hogy aztán minél több emberrel ismertessék meg a termékeiket.




Gergő a héten megkapta a motorját is, és arra a kérdésre, hogy milyen lesz az idei motorja ezt a választ kaptuk:
A motoron a fő változtatások, ami eddig biztosnak tűnik: a Corsaro Kft-től Yoshimura kipufogócsövet kaptam erre a szezonra. Évek óta ezt a márkát használom, ez eléggé jól bevált. Eddig is támogatott valamilyen szinten a Corsaro Kft, egy kis pénzt bele kellett tennem, de most sikerült eljutni egy olyan szintre, hogy teljesen díjmentes. Ennek nagyon örülök, meg hogy Laci mellém állt (Corsaro Kft). Fő probléma a futómű, próbálkozunk nagyon. Valami nagyon jót összehozni. A Protech céggel tuningról vannak tárgyalások, hogy kicsit dinamikusabbá tegyük a motort. A Suzuki Lécz Gergő új szponzora: <b>Flex Original</b>mögöttem áll teljesen, Papp Ernő nagyon nagyon sokat segít, ha ő nem lenne, az egész nem tudna összeállni. Ő a csapatfőnök és mindent elkövet, hogy minden megoldódjon. Az alkatrészellátás is rajta keresztül megy, bármi van egy email és már szerzi be, szóval neki nagyon sokat köszönhetek. Mellette a Suzuki motoros részlegének a vezetőjének, Bajók Gábornak, hogy bizalmat szavazott nekem idén is, hogy motorozni tudjak.

És bár nehezen indult be az idei éve, Gergő bízik abban, hogy jól sikerül számára az idei szezon.
Csodát nem fogok tudni tenni az első két versenyen, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy minél hamarabb a régi formámat tudjam hozni. Egy pár verseny után már szeretnék odaférni a dobogóra. De nagyon nehéz lesz, mert Czúni Laci is jön teljes szezont, Borka Jani is jó formában van, ott van Kerner Laci is, Szvoboda Bence, úgyhogy jó kis mezőny lesz idén és szeretnék odaférni én is közéjük.


MN.