MX85 Monor

Pergel futotta a legjobb időt…





A hír elolvasása után Kattints a WEB-SHOP menüre, lehet, hogy találsz kedvedre valló terméket

MX85 Monor










De ez is kevés volt a végső győzelemhez, mert hiába a gyorsaság, ha a startokat elrontja a versenyző, talán majd később ennek is veheti hasznát, mert gyorsabban fogja megoldani az előzéseket.

MX85 Monor










Régen láttunk ilyen izgalmas futamot, mint amit ezek a gyerekek produkáltak, szerencsére mind kettő futamban magyar győzelem született. Az első futamrajtját, a Suzukis Varga Imre hozta el és sokáig úgy tűnt, hogy tudja tartani a vezető helyét, de aztán a mögöttük lévők lassan maguk mögé utasították. Majd egy kicsit a Szlovákiából érkezett Polas Denis mutattatta magát az első helyen, de aztán ö is megadta magát az OKR KTM versenyzőjének, Lukács Kristófnak, aki ezen a vasárnapi hétvégén senki sem tudott meg állítani, mivel nem csak az első futamot, de a másodikat is meg tudta nyerni.

MX85 Monor










Denist egész futam alatt folyamatosan támadta Pergel Márk, de a futam végéig sikerült vissza verni Márk támadásait. Ezért Márk ebben a futamban csak 20 pontot tudott szerezni.
Negyedik helyen Balásy Csaba, még az ötödiken Rácz Zoltán végezett.

MX85 Monor










A serdülők első futamának sorrendje Antalic Jaroslav, Rozgonyi Ákos és a Lengyel országból jött ifjú versenyző, Chentnicki Gabriel volt a hármas befutó.
Még Szabó Márk a negyedik és Zsigovics Norbert az ötödik helyet csípte meg.

MX85 Monor










Második futamban Lukács Kristók újabb 25 ponttal gazdagodott, Pergel egy ismételt rossz rajt után a második helyre küzdöttet fel magát, még a harmadik helyet most Balásy Csaba szerezte meg, a negyedik helyen végző Polas Denis előtt

Serdülőknél Antalic Jaroslav, újból győzelmet szerzett, most Varga Imre jött be másodiknak, és Rozgonyi Ákos a 20 pontot érő harmadik helyen. Szabó Márk újból egy negyedik helyen végzett, Papp Ádám előtt.

Összesített eredmény

MX85 Monor









Junior
1. Lukács Kristóf 25-25
2. Pergel Márk 20-22
3. Polas Denis 22-18
4. Balásy Csaba 18-20
5. Rácz Zoltán 16-16
6. Wéber Krisztián 15-15
7. Pál Venczel 13-14
8. Pataki Martin 14-12
9. Vasvári Dániel 12-13
10. Jani Zoltán 9-11

MX85 Monor









Serdülő
1. Antalic Jaroslav 25-25
2. Rozgonyi Ákos 22-20
3. Varga Imre 14-22
4. Szabó Márk 18-18
5. Chetnicki Gabriel 20-14
6. Papp Ádám 15-16
7. Zsigovics Norbert 16-13
8. Przemislaw Rebenstock 0-15
9. Csenterics Dominik 13-0
10. Sebők Márk 12-0


A híreket a Bódis Zrt. a Kecskeméti KTM kereskedés támogatta.

MX85 Monor
Bódis Motor Zrt.
6000 Kecskemét
Izsáki út 78-80.

Tel: +36-76-504-852
Mobil: +36-20-388-2190
www.ktmkecskemét.hu