Monor- Team Suzuki

Győzelemmel kezdett a Team Suzuki a Monster Nyílt Nemzetközi Motocross Magyar bajnokság első fordulóján.


Czúni László Team Suzuki/Suzuki Hollós Újpest győzelemre vitte a márkát az Mx1-es kategóriában.


Gondosan és profin előkészített pálya várta a versenyzőket Monoron, ezért külön köszönetet szeretnénk mondani a Team Suzuki nevében Vladár Zoltán Úr rendezőnek.


Monor- Team Suzuki
Mx2


Sajnos a bajnoki címvédő Déczi Balázs nélkül zajlott az első forduló, aki két héttel ezelőtt pont a monori pályán bukott hatalmasat és eszméletét vesztette.

„Még egyáltalán nem érzem magam 100%-osnak, a következő fordulót is biztosan kihagyom.
Csak akkor ülök motorra, ha már teljesen egészséges leszek és felkészültem, hogy az első helyért csatázzak.”


Monor- Team Suzuki









Remekül sikerült viszont Marosi Dávid bemutatkozója. Dávid sokáig az ötödik helyen motorozott, remek tempóban az élmezőnnyel, de kondíció híján végül a tizedik helyen végzett.

A második futamban sajnos bukott így feladni kényszerült a futamot. Javasolnám a felvezető kört a futamok előtt, hogy ne történjen hasonló baleset!

Nagyon tetszik az új motorom, igaz még csak kétszer mentem vele, mert a héten kaptam meg, de pozitív az első élmény mindenképpen. A kondim még nem tökéletes, de dolgozom rajta, hogy a második fordulón már minden rendben legyen.”


Mx1

Monor- Team Suzuki






Lécz Gergő/ Reál Motorcentrum






Gergő összetettben a hetedik helyen végzett, kevesen tudják, de a verseny előtt egy héttel vált biztossá az idei évi szereplése.

Bizonytalanul kezdődött az év. Sok szponzorom kivonult, persze helyettük jöttek újak, de sajnos ez kevésnek bizonyult a folytatáshoz.
Azon gondolkodtam, hogy befejezem, mikor jött egy nagy támogató, aki segítséget nyújtott, hogy folytatni tudjam, nagyon hálás vagyok neki.
Ez a bizonytalanság látszott a hétvégi motorozásomon, a második fordulóra azonban már teljes gőzzel tudok készülni.”


Monor- Team Suzuki









Czúni László/ Hollós Újpest





Lackó beváltotta a hozzá fűzött reményeket maximálisan. Az első futamban a második, míg a második futamot fölényesen nyerve az összetettben a dobogó legfelső fokára állhatott.

Nagyon örülök a győzelmemnek, remek az új motorom és az új csapatom is fantasztikus.
Köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekem és támogatott a hétvégén”


Skoff Gábor
Team Suzuki


Monor- Team Suzuki
Budapest Nyári Pál u. 6
06 30 409 9518
www.futomu-tuning.hu